Aktuális

Román vendégmunkások ölték meg a kocogó nőt?

P. G. J.

Létrehozva: 2013.10.29.

Tudnak olyan házról a környéken, ahol román munkásokat szállásoltak el? Ezzel kereste meg két gyilkossági nyomozó a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina férjét.

Először a környéken élő bűnözőnek tűnő emberekről kérdeztek, majd román munkásokról, akik a közelben élhettek albérletben – magyarázta lapunknak az egy hete történteket Kardos Lajos, a meggyilkolt asszony férje. Szavaiból kiderült, este nyolc óra felé jelentek meg náluk a nyomozók, épp az idő tájt, amikor a gyilkosság történt. Miután a rendőrök elmentek, a férfi autóval elhajtott a gyilkosság helyszínéhez.

– Három rendőrségi mikrobusz jelent meg a kerékpárút elejénél. Kettőből rendőrök ugráltak ki, az egyik zseblámpával világított – mondta a férfi. – A harmadik busz kitolatott, majd padlógázzal elviharzott a földúton a Duna-part felé, mintha valakit üldöztek volna.

Kardos Lajos szavaiból kiderült, a felesége megölése óta gyakorta kijár a gyilkossággal megegyező időpontban a helyszínhez. Azóta többször látott arra rendőröket kutyákkal.

– Több okból érdeklődhettek a rendőrök a román munkások után – nyilatkozta Kovács Lajos egykori gyilkossági főnyomozó. – Lehet, hogy a helyszínelők a holttest környékén találtak egy olyan tárgyat, amin akár vérszennyeződés is lehetett, és valamiért, akár egy román nyelvű felirat miatt nyomoznak román elkövetők után.

Korábban megírtuk, hogy információink szerint több tettest keres a rendőrség a szeptember 25-i brutális ­em­ber­ölés­sel összefüggésben. Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben kapták el, durván bántalmazták, mielőtt végeztek vele.

A tettes szemből ölte meg az asszonyt, egy speciális csomót kötött a nyakára. Kovács Lajos szerint a rendhagyó csomózás nem a tettes vagy tettesek nemzetiségére, hanem adott esetben a foglalkozásra, hobbira utalhat. A vadászok, tengerészek, de a horgászok is más-más jellegzetes csomót szoktak kötni.

A BRFK nem nyilatkozik az ügyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615011
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban