A magánéletem ezentúl tabu – nyilatkozta a minap Rékasi Károly a Fókusznak. A Bors birtokába jutott, minap készült fotó alapján azonban a színész és szerelme, Pikali Gerda a privát szféráját becsempészte a közös munkahelyre is.
Noha a József Attila Színházban régóta nyílt titok volt, hogy Rékasi Károly és Pikali Gerda egy pár, a kettejük boldogságát megörökítő színházi képek sohasem láttak napvilágot. Eddig.
A József Attila Színház társulata ugyanis vendégjátékra utazott a Feketeszárú cseresznye című darabbal a szlovákiai Lendvára. Az előadást népszerűsítő színházi fotó azonban sokat elárul a szerelmespár jelenlegi kapcsolatáról. Míg a darab közreműködői készségesen mosolyognak a kamerába, Rékasi Károly hátulról átöleli Pikali Gerdát, s forró csókot vált vele. Mindezt Gerda darabbéli férje, a József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly háta mögött.
Pikaliék a történet két főhősét, Péterffy Géza főszolgabírót és Irinát, a férjezett asszonyt alakítják a darabban, akik egymásba szeretnek. A színésznő így nem véletlenül nyilatkozhatta nemrég a Borsnak ezzel kapcsolatban az alábbiakat: – A már korábban is játszott Feketeszárú cseresznyében pedig egymásba szeretünk. Nagyon közel áll a szívemhez ez a darab, fontos mérföldkő az életemben, nagy kihívás – mesélte akkor Pikali Gerda, mindezt Rékasi Károly társaságában, sejtelmesen mosolyogva.
A fotót cikkünk megjelenése után eltávolították a színház Facebook-oldaláról.