Különleges viszonya van a halállal Varnus Xavérnak. Az orgonaművész a Borsnak elmondta: számára természetes dolog az elmúlás, és attól sem riad vissza, hogy egy általa ismert ember holttestéből kicsapódott vizet elfogyassza.
Halálról, múltról az élet örök körforgásáról is elmélkedik ma Varnus Xavér az M1 Ridikül című műsorában. A művész arról beszél, nem a halálhoz vonzódik, hanem a múltért rajong. Számára természetes dolog a halál, s nem rémül meg a haldokló ember látványától.
- A barátaimmal arról beszélgettünk, hogy az emberi test szerves része a kálcium, a sók vagy éppen a víz - mondta Varnus lapunknak. - Ezek a szerves anyagok megjelennek abban a vízben is, amit naponta elfogyasztunk. Iszonyodnánk viszont, ha abból a vízből innánk, ami egy általunk ismert halott testéből származik? - tette fel Xavér a filozofikus kérdést, melyen barátai teljesen megbotránkoztak.
- Emlékeztetnem kellett őket arra, hogy az a víz, amit a csapból iszunk, hány és hány millió halottnak és szerves lénynek a testét alkotta már. Mint ahogy most is alkotja, aztán egy napon mindenki megszűnik létezni, és a halál pillanatában bennünk lévő víz visszaszáll a nagy körforgásba. Onnan pedig egy újabb szerves lény része lesz.
- Milyen furcsa, hogy amíg "csak egy pohár vízről" beszélünk, addig abba mindenki bátran belekortyol, ám ha már kiderül, hogy ez egy meghalt ember testének a párlata - akkor már mindenki undorodva fordul el tőle és már-már kannibalizmusnak tartja megivását - fejtette filozófiájának lényegét Xavér, akinek meggyőződése, hogy a ma emberének sajnos elrettentő, és borzalmas dolog a halál gondolata.
- A modern ember számára a halál túl van misztifikálva. Eltávolodtunk az elmúlás tényétől és a haldoklás fázisaitól. Pedig nyilvánvalóan a haldokló ember az, akinek a legnagyobb szüksége lenne embertársai közelségére és támogatására. Ezt a 21. század egyik borzalmának és legnagyobb problémájának tartom - osztotta meg véleményét Xavér lapunkkal, aki szeret kisétálni a Fiumei úti temetőbe, számára ugyanis az ott nyugvó szellemi nagyságok sokkal kellemesebb társaságot nyújtanak, mint sok élő médiaceleb.