Celeb

Szexshopban meztelenkedett VV Dya - fotókkal

GYLF

Létrehozva: 2013.11.08.

Tudtuk, hogy VV Dya nem szégyellős, mégis meghökkentő, hogy egy pesti szexshopban gátlástalanul pucérkodott a vásárlók előtt. A plázacicát a Bors olvasója fotózta le.

Szexshopban kapta lencsevégre a ValóVilág egykori Plázacicáját, Dyát a Bors olvasója. A fotókon a lány annyit mutat magából, amennyit utoljára a VV-villa zuhanyozójában.

„Hétfőn este a 15. kerületi China Marktban nézelődtem, amikor a földszinten megpillantottam VV Dyát. Épp a felnőttek boltjába ment be. Miután a barátom végzett a cipőboltban, mi is utána mentünk. Ez a csaj tuti nem százas. Ott, az eladótérben próbálta fel az egyik szexruhát a másik után.

Folyamatosan beszélt, meg nevetett, a neki készségesen segítő eladót pedig arról győzködte, hívja fel a tulajt, mert ő is szívesen dolgozna itt. A páromnak sikerült a telefonjával pár képet készítenie” – írta olvasóriporterünk, K. Fanni, akinek természetesen jár az ilyenkor szokásos tizenötezer forint.

A Bors természetesen az üzlettől érdeklődött Dya látogatásáról. A vonal végén jelentkező hölgy megerősítette, hogy Dya náluk járt, de azt közölte, nem adhat további információt.

Természetesen Dyát is kerestük, hogy megtudjuk, milyen gyakran szabadul meg nyilvánosan ruháitól, és hogy kinek és mit vásárolt a szexshopban.

– Milyen képek? – kérdezgette a vonal túlsó végén, majd miután felvilágosítottuk, rövidre fogta. – Szerintem senkinek semmi köze hozzá, hogy hol és mit vásárolok – mondta Dya, majd bontotta a vonalat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt