Celeb

Nézze meg milyen Palácsik Timi élete Vajna feleségeként

S.G.

Létrehozva: 2013.11.14.

Lassan három hónap telt el azóta, hogy Palácsik Tímea kimondta a boldogító igent, Andy Vajnának. Az Instagram segítségével feltérképeztük, hogyan telnek az ifjú feleség napjai, mióta összekötötte az életét azzal a férfival, akinek a Terminátort is köszönhetjük.

Szerencsénkre Palácsik Tímea igazi 21. századi lány, aki nem hagyja pihenni a közösségi oldalakat. Mi az Instagramot választottuk, hogy az oda felpakolt képeken keresztül osztozzunk a fiatal ara boldogságában.

A celebnő 51 képet osztott meg velünk az esküvője óta. Ebből négy (és fél) képen szerepel a büszke férj, a legtöbb fotón viszont macskák szerepelnek, a legtöbb belőlük persze Palácsik birman cicáját mutatja, de találtunk négy képet Sarka Katáról is. De hagyjuk is a statisztikát, nézzük mi minden történt augusztus óta a Vajna házaspárral!

Augusztus 24-én Palácsik Instagramját az esküvői fotók lepték el, mint kiderült, a koszorúslányokkal való fotózkodás mellett volt ideje arra is, hogy kifejezze a macskák iránti elköteleződését és képet készítsen Antonio Barnderas cicájával. Az első, Vajnával közös esküvői fotó pedig két nappal később jelent meg a timeapalacsik Instagramon.

Mindeközben, a közösségi oldal tanulsága szerint, a pár éppen nászúton volt Bora Borán. Az utazás csupa-csupa bolondozás volt, a fiatal ara rengeteget napozott a homokos tengerparton, apró bikinikben, de még arra is sikerült rávennie szerelmes férjét, hogy együtt búvárkodjanak kicsit.

Az izgalmakat egy kis pihenés követte, sok macskázással, és egy kis bulizással. Többek között egy vacsorával a Nobuban, amiről kép is készült, csak Mr. Vajna vélhetően nem akart szerepelni a képen, ezért nem is volt rajta.

A Vajna pár második házas hónapja nyugisan telt, Palácsik megünnepelte születésnapját. Ha jól értelmezzük a látottakat, csajbuli volt. Iphone-ok és koktélok társaságában Szabó Zsófi, Sarka Kata és a fotós, Borzi Vivien köszöntötték fel Vajnánét.

Annál több őrületet hozott viszont a november! Elsején máris ízelítőt kaptunk abból, milyen szerelésben Halloweenozott Palácsik. A híresség nem egy, hanem rögtön két jelmezt is választott az alkalomra. A konvencionális, szexis nővérke ruha mellett, köldökig kivágott macskanő overallt is húzott. (Andy mindemellett Zorronak öltözött, azonban az ezt dokumentáló fotó később nyomtalanul eltűnt az Instagramról).

Még csak ki sem heverhették a halloweeni bulikat, a Vajna házaspár Moszkvába repült, Sarka Kata társaságban, a Miss Universe, szépségversenyre. A képek alapján a filmproducer végre igazán elemében volt. Gimis fiú módjára mókázott ifjú nejével a moszkvai utcákon, és örömmel pózolt a két nő társaságában.

A házasok négy napja jöttek vissza második külföldi utazásukról, mi pedig az internet előtt ülve várjuk, mit hoz még a jövő Vajnáéknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146794_auto_resized.jpg
origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613511
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613511
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613511
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó