Sokakkal ellentétben Koós János imádja az esős időszakot, mert ilyenkor az éti csigák előbújnak rejtekükből. Az énekes unokájával begyűjti és megfőzi a kószáló puhatestűeket.
Koós János úgy rákapott a csigahúsra, hogy amikor csak teheti, eső után összeszedi a kertben az éti csigákat, és jót lakmározik belőlük.
– Rozika unokámmal megkeressük az előbújt csigákat. Sosem viszolygott tőlük, sőt élvezi, hogy gyűjtheti. Szerencsére elég nagy a telek. Aztán jön a nagy főzőcskézés, nagyon finom kaját szoktunk belőlük csinálni. Hollandiában ettünk először csigát egy étteremben. Annyira ízlett, hogy addig kutattunk, amíg megtaláltuk a receptjét, és azóta gyakran elkészítjük.
Amikor a barátainkat először megkínáltuk belőle, azt mondták, hogy köszönjük szépen, már vacsoráztunk – magyarázta Koós, aki szerint sokan azért viszolyognak első hallásra a csiga fogyasztástól, mert nem tudják elképzelni az állagát.
– A csirkezúzához hasonló, ropogós, kissé gumis a csiga húsa. Amióta megkóstolták az ismerőseink azzal cukkolnak, hogy ”Lusta vagy? Mikor lesz már megint csiga?” – újságolta az énekes, aki a bonyolult elkészítés miatt főzi csak ritkán a különlegességet.
– Egy-két nap, mire a fűszálak közül az asztalra kerül. Vödörben kell áztatni őket, megfőzni, kitisztítani a csigaházat, megszabadítani a zsigerektől, megint megfőzni, a fűszeres masszát visszatölteni a kifőzött csigaházba. A megtöltött, szájukkal felfordított csigaházakat sóval ágyazott tepsibe tesszük, és negyed óráig sütjük – foglalta össze kedvenc receptjét Koós.
