Zoltán visszamegy a halálhegyre

Szlankó Zoltán szolnoki hegymászó harminc éve dédelgette azt az álmát, hogy megmássza a világ legszebb hegyét, a 6814 méter magas Ama Dablamot. Tízen indultak el Magyarországról Nepálba, fő céljuk a 6476 méter magas Mera Peak megmászása volt. Miután fel­értek, a három hegymászó: Szlankó Zoltán, Demény Gábor és Horváth Csaba elváltak a többiektől, és újabb ex­pe­dí­cióra indultak.

– A csapatunk egy vezetőből, egy szakácsból és nyolc teherhordóból állt. Október 13-ára elértük a Shato Pokhari nevû, két házból álló völgyrészt, 5200 méter magasságban. Addigra a látótávolság lecsökkent, és már legalább tíz centi hó volt – idézi fel a hegymászó.

A csapat betért a pihenőbe, amit kövekből építettek, a tetején egy lyukas ponyva volt, bent kupacokban állt a hó, de legalább tető volt a fejük felett. A hóesés nem állt el, másnap reggel világossá vált, hogy csapdába estek. Egyik irányba sem tudtak továbbindulni. Felhívták a szervezőirodát, hogy baj van, és várták a helikoptert.

De közbejött a lavina. – Hallottam egy morajlást a fejünk felett, ami egyre hangosabb lett. Elkiáltottam magam, tettem két lépést, és a házat megsemmisítette a lezúduló hó. Szerencsére az összeomló kövek nem zuhantak rám, így a hó alól nagy nehezen ki tudtam jönni – emlékszik a vérfagyasztó pillanatokra Zoltán.

Először azt hitte, csak ő maradt életben, senki nem válaszolt, és csak havat látott maga körül. A mellig érő hóban nehéz volt eljutni a bejáratig, ahol a hólapátot hagyták. Tudta, hogy minden perc számít. – Csaba is előkerült a hó alól, Gábort ki kellett szabadítani a kövek közül, de szerencsére nem tört el semmije. Ásni kezdtünk ott, ahol a sok embert sejtettük. Egy lapátunk, egy serpenyőnk és egy pár kesztyűnk volt. Akinek egyik sem jutott, csupasz ujjakkal vájta a havat – magyarázza Zoltán.

Órákon át küzdöttek, így nyolc ember életét mentették meg. A sötétedés és a kimerültség miatt azonban abba kellett hagyniuk a keresést. A hó alatt maradt a szakács, egy fiatal teherhordó és a menedékház üzemeltetője. Két éjszakát töltöttek rettegésben a szomszédos „teaházban”. Bármikor jöhetett volna egy újabb lavina. Majd megérkezett az életmentő helikopter.

– Nem tettem le róla, hogy eljussak az Ama Dablam csúcsára. Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért kockáztatjuk az éle­tün­ket. Úgy gondolom, mindenkinek kellenek célok, melyekért érdemes élni. Nekünk ez jutott – mondja Zoltán.