Celeb

Cristofel fizet a VV Veronikának adott pofonokért

GYLF

Létrehozva: 2013.11.29.

Leköpte, megpofozta és a vádirat szerint a lakást is rázárta VV Cristofel volt barátnőjére, Veronikára. A kubai csődör ellen vádat emeltek. Az ügyvéd szerint pénzbüntetést fog kapni.

Újra találkozhat egymással VV Cristofel és VV Veronika, igaz, ezúttal erre majd már a bíróságon kerül sor. A rendőrség ugyanis lezárta a nyomozást, az ügyészség pedig már vádat is emelt a kubai csődör ellen, aki másfél évvel ezelőtt verte meg akkori párját. A Bors úgy tudja, a vádiratban három pont szerepel, amelyekkel kapcsolatban Cristofelnek majd a bíróság előtt kell vallania.

Ezt a férfi ügyvédje meg is erősítette lapunknak. – Tettleges becsületsértés, könnyű testi sértés és személyi szabadság korlátozása a vád az ügyfelemmel szemben. Az első kettővel kapcsolatban Cristofel már a nyomozati szakaszban beismerő vallomást tett, a harmadik pontot tagadja – mondta a Borsnak dr. Berényi András.

A kubai macsónak így azért kell majd bűnhődnie, mert leköpte, megrángatta és megpofozta barátnőjét. Korábban olyan hírek is szárnyra keltek, hogy akár rácsok mögé is kerülhet a kubai macsó, a nyomozás során azonban kiderült, Veronika sérülései mégsem voltak olyan súlyosak. Egy független szakértő szerint a börtönbüntetés esélye így szinte a nullával egyenlő.

– A bírói gyakorlat szerint a legrosszabb esetben maximum a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést tudok elképzelni ilyen esetben, realitása a pénzbüntetésnek lehet – amennyiben büntetlen előéletű az elkövető – mondta a Borsnak dr. Bacsek György ügyvéd. Cristofelt telefonon értük utol, aki annyit közölt, nem szeretne nyilatkozni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”