Dzsudzsák Balázsnak újabb kérôje akadt, az angolok érdeklôdését ezúttal a menedzsere is megerősítette.
Orosz lapértesülések szerint az angol futballbajnokságban jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen álló Fulham vetett szemet a Dinamo Moszkva és a magyar válogatott középpályására, Dzsudzsák Balázsra. A 26 éves focistával állítólag már előrehaladott tárgyalásokat folytat a londoni együttes, ugyanis még a télen szeretnék magukhoz csábítani.
Az izvestia.ru-nak Vörösbaranyi József menedzser elmondta: ügyfele iránt komoly érdeklődést mutatnak az angolok, de Dzsudzsák jelenleg csak a moszkvai együttesre koncentrál.
Nem ez az első alkalom, hogy a játékost hírbe hozzák egy komoly csapattal, korábban az Inter, a Liverpool, a Juventus és a Real Madrid neve is felvetődött, de egyik üzletből sem lett semmi.