Pénetekn kiderül, hogy lesz-e újabb magyar űrutazó a 27 éves Juhos Norbert személyében. A mérnökhallgató fiatalember minden vágya, hogy kiválasszák a 2015-ben esedékes űrutazásra.
Holnap dől le, hogy harminchárom esztendő után lesz-e Magyarországnak újabb űrutazója a 27 éves Juhos Norbert személyében, akire ma még számos próbatétel vár Amerikában, a floridai Kennedy Űrközpontban. A Bors magyar idő szerint szerdán késő este érte utol a mérnökhallgató fiatalembert, aki csütörtökön még 109 társával versenyben van a jegyért arra az űrsiklóra, amivel 2015 év végén űrutazást tehetnek az Axe Apollo Space Academy programja keretében.
Pénteken már ismert lesz a végeredmény. – Borzasztó csalódott lennék, ha nem sikerülne bejutnom a szerencsés 24 közé, akik felmehetnek az űrbe, hiszen ilyen lehetőség nagyon keveseknek adatik meg. De nem akarok mohónak tűnni. Így is csodálatos dolog, hogy eljöhettem ide, a Kennedy Űrközpontba, egy világtörténelmi jelentőségű helyre – mesélte lelkesen telefonon Norbi, akit számos tesztnek vetették alá a három nap alatt, melyekkel azt vizsgálták, hogy alkalmas lehet-e az űrutazásra.
– Megvolt az akrobatikus repülés, és kitettek minket a 4G-s terhelésnek is. Nem volt egyszerű, de nem is viselt meg túlságosan. Mindeközben természetesen azt is figyelték, hogy mennyi ideig tudunk koncentrálni a terhelés alatt. Egy pár pillanatra megérezhettem azt is, milyen a súlytalanság, ami valami eszméletlen jó volt – folytatta az ûrhajósjelölt, aki nagyon bízik benne, hogy kiválasztják, s büszkeséggel töltené el, ha Farkas Bertalan után ő lehetne a következő magyar, aki űrutazást tesz.
Simonyi kétszer repült
Farkas Bertalan volt az első magyar, aki űrutazást tehetett. Ô 1980. május 26-án Valerij Kubaszovval indult a kozmoszba a Szojuz-36 fedélzetén. Hét napot, 20 órát és 45 percet töltött az űrben, kétszer megkerülte a Földet és számos kutatást végzett. Rajta kívül csak a magyar származású amerikai űrturista, Charles Simonyi járt a világűrben – először 2007 áprilisában, másodjára pedig 2009 márciusában.