Aktuális

Vádemelést kérnek Demcsák Zsuzsa férje ellen

Bors

Létrehozva: 2013.12.13.

Lopás, rongálás és súlyos testi sértés kísérlete miatt is vádemelést javasol az ügyészségnek a III. kerületi rendőrkapitányság Demcsák Zsuzsa férjének ügyében – értesült a Bors.

Százezres kárt oko­zott neki, meglopta és a jelek szerint bántotta is Demcsák Zsuzsát volt párja – tudta meg a Bors. A műsorvezető bő egy éve tett feljelentést a rendőrségen, a nyomozás a napokban zárult le. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata ezt megerősítette nekünk.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett, rongálás vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást lefolytatta, a gya­núsított részére 2013. december 9-én iratismertetést tartott. A jogszabályban meghatározottak szerint az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg az illetékes ügyészség részére.”

Demcsák Zsuzsa tavaly ősszel nyilatkozott először megrom­lott házasságáról, majd folya­ma­to­san szivárogtak a hírek az okok­ról: több alkalommal bán­totta a férje, a feleség mobiltelefonnal felvételeket is készített a bántalmazásokról. A családon belüli erőszakról először talán Demcsák barátja, Vujity Tvrtko nyílt leveléből értesült a közvélemény.

„Láttam, látom minden reggel a napszemüvegét, a szemét, a foltjait, a könnyeit. Sokszor kért segítséget, olykor az éjszaka közepén is. Néha rémisz­tő pillanatoknak voltam szemtanúja” – írta közösségi oldalán a barát és kolléga. Állítólag az is előfordult, hogy a Mokka sminkeseinek kellett eltüntetniük a verések nyomait.

Eltűnt továbbá a műsorvezető laptopja, és volt párja, K. József több százezer forintos kárt okozott a ruhatárában is. A rendőrség vádemelési javaslata mindezt megerősíti. – Alapesetben a lopást három évig, a rongálást egy évig, a súlyos testi sértést pedig szintén három évig terjedő sza­badságvesztéssel büntetik – mondta a Borsnak dr. Bacsek György ügyvéd. – Ha a bíróság valóban bűnösnek találja az elkövetőt mindhárom cselekményben, a bírói gyakorlat sze­rint valószínűleg megúszhatja pénzbüntetéssel, ha bün­tetlen előéletű. De egy rövid időtartamú, felfüggesztett börtönbüntetés is elképzelhetô ebben az esetben – magyarázta.

Sok függhet attól, hogy a szakértők milyen bizonyítékokkal szolgálnak a bíróságon. Milyen és mennyire súlyos sérüléseket szenvedhetett Demcsák.
Megkerestük a mûsorvezetőt is, aki határozottan elzárkózott a nyilatkozattól.

Palácsik ügyvédjében bízhat

Demcsák Zsuzsát a jelenleg folyó eljárásban az a dr. Zamecsnik Péter képviseli, aki korábban Vajna Tímeát is a Damu Roland elleni perben. A Jóban Rosszban egykori sztárja négy és fél évet kapott barátnője megveréséért és megerőszakolásáért. Dr. Zamecsnik megkeresésünkre szűkszavú választ adott Demcsák ügyével kapcsolatban. – Hivatalos értesítést egyelőre nem kaptunk az ügyben, ezért nem is nyilatkoznánk – mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség