Aktuális

A közelben lakott Komáromi édesanyjának gyilkosa

GJ

Létrehozva: 2013.12.16.

Letartóztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap reggel Komáromi Tibor édesanyjának gyilkosát. A többszörösen büntetett előéletű K. Attila néhány utcányira lakott Rózsi nénitől.

A szeme sem rebbent K. Attilának, amikor kamerák kereszttüzében, vezetőszáron a tárgyalóterembe kísérték. A gyanú szerint ő gyilkolta meg Komáromi Tibor birkózó özvegy édesanyját egy hete, múlt hétfőn éjjel.

Rózsi nénire a lánya talált rá másnap délután. A helybéliek szerint rablógyilkosság történt, de a rendőrség azóta sem közölte, mit vitt el a tettes. A 40 éves férfi többször volt már büntetve, többek között ittas vezetés, lopás miatt. – A szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el a gyanúsított előzetes letartóztatását. A döntés jogerős, a védő sem fellebbezett – nyilatkozta a Borsnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

900 méterre lakott a tettes (fotó: Bors)

A Bors úgy tudja: K. Attila nemrég szabadult a börtönből és vett ki albérletet a XVII. kerületben, mindössze kilencszáz méterre Rózsi néni házától. A környékbeli presszók rendszeres vendége volt. – Többször akart eladni nekem különböző használati tárgyakat, abból élt. Úgy tudtam, hogy külföldről hozza. Néhány hete mesélte, hogy itt vett ki albérletet – mondta az egyik helybeli férfi.

A környékbeliek úgy gondolják, kifigyelhette Rózsi nénit, mert az idős asszonynak nem egykönnyen lehetett a bizalmába férkőzni. Korábban kutyákat tenyésztett, azok megvédték volna, de ma már csak egy szelíd jószág volt vele.

Információink szerint K. Attila nem tett vallomást. Ügyvédje sem nyilatkozott. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617111
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617111
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617111
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban