Celeb

Másfél éve nincs pasija Danics Dórának

F. F., K. B. V.

Létrehozva: 2013.12.17.

Aligha van most nála boldogabb ember, azonban még hiányzik az életéből a szerelem. Danics Dóra elárulta, másfél éve nincs párkapcsolata, most már nem bánná, ha bekopogtatna hozzá az igazi…

Nem elég, hogy megnyerte az X-Faktort, a szakmai elismerés mellett nőként is kibontakozott Danics Dóri. A 27 éves énekes a döntők során a szemünk láttára vált egyre dekoratívabb, csinosabb hölgyé, mind nőiesebb és szexisebb ruhákat öltött rá Flórián Kata stylist – amiket Dóri is egyre nagyobb önbizalommal viselt. Mindemellett szakmailag is rengeteget fejlődött, nem csoda hát, hogy ő vihette haza az X-Faktor győztesének járó nyereményt.

Az év legjobb hangjának így már csak egy dolog hiányozhat az életéből: a szerelem. Dórinak másfél éve ért véget a legutóbbi kapcsolata – az is mindössze négy-öt hónapig tartott –, így nem csoda, ha arra is vágyik néha: kopogtasson be az igazi az ajtaján. – Eddig a versenyre koncentráltam, és ezután is biztosan sok feladatom lesz, melyeknek örömmel állok elébe. De bevallom, emellett jólesne egy új szerelem – árulta el lapunknak Geszti Péter mentoráltja.

Erre most már minden esélye megvan, hiszen ki ne figyelne fel egy bársonyos hangú, gyönyörű, biztos egzisztenciával rendelkező fiatal nőre? Dóri lemezszerződést, egy éven át havi egymillió forintot, luxusautót és mexikói utazást kapott. Az ugyan még nem tudja, mire költi majd a nyereményét, de abban már biztos, hogy végre önállóan szeretne élni.

A lány ugyanis eddig édesanyjával lakott Budapesten, most viszont már nincs akadálya, hogy saját útját járva végre külön költözhessen a szüleitôl. Ezzel pedig egy komoly kapcsolatnak is esélyt és teret adna.  – Régóta vágyom arra, hogy a Múzeum körúton, a Nemzeti múzeummal szemben lakjak. Ott bérelnék egy aranyos lakást – árulta el Dóri.

A nyereményútra viszont egyelőre nem tudja, kivel utazik Mexikóba. – Szerintem odaajándékozom az utat valamelyik szerettemnek, de lehet, hogy vele együtt megyek – töprengett Dóri. S hogy hogyan élte meg a győzelem pillanatát?

– Olyan volt, mintha megszállt volna valami. Még mindig nem vagyok teljesen magamnál és nem fogtam fel, mi történt. Attól a pillanattól, hogy meghallottam a nevem, szinte semmire nem emlékszem – áradozott a Borsnak Dóri.

Geszti Dóri cipőjéből issza majd a pezsgőt

Geszti Péter, Danics Dóra mentora elárulta: nem hagyná abba a közös munkát versenyzőivel. – Mindhárom mentoráltamat próbálom életben tartani, hogy a tehetségük ne vesszen el.

Bozsek Márk és Krasznai Tünde már megkeresett, hogy dolgozzunk együtt, írjak nekik dalszöveget, amit örömmel vállalok, ha a zene tetszik majd. Dórival erről később tárgyalunk – mondta Geszti, aki komolyan fejébe vette, hogy mentoráltja cipőjéből issza majd a győzelmi pezsgőt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629112
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?