Celeb

Terry Black kitálalja a politikusok szextitkait

GYLF

Létrehozva: 2013.12.20.

Nem csitul a Krasznai Tünde parlamenti kitiltása körüli vihar. Terry Black követeli, hogy a politikusok kérjenek bocsánatot az énekestől, különben nyilvánosságra hozza azok listáját, akik szerinte vétettek a közerkölcsök ellen.

Fura fordulatot vett Krasznai Tünde ügye: mint a Bors is beszámolt róla tegnap, az X-Faktor harmadik helyezettjét felnőttfilmes múltja miatt nemkívánatos személlyé nyilvánították az Országházi Gyermekkarácsony rendezvényen.

A transzvesztita előadóművészként ismertté vált Terry Black ugyanis azt követeli az országgyűlési képviselőktől, kérjenek bocsánatot az énekesnőtől.

– Kedves parlamenti bácsik és nénik, most vagy bocsánatot kértek Krasznai Tündétől vagy szenteste 20 órakor felteszem az oldalamra azon bácsik nevét, akik sokkal erkölcstelenebbek, mint Krasznai Tünde! Ez lesz az én ajándékom. Gondolom megfontoljátok! – osztotta meg a nagyvilággal a közösségi portálon Terry.

Lapunk megkeresésére pedig ezt fűzte hozzá:

– Ez, ami Tündével történt, már tényleg mindennek a legalja. Nem hagyhatom és nem is hagyom szó nélkül – kelt ki magából Terry. – Milyen alapon dönt bárki így? Ráadásul a Parlamentben? Senki ne felejtse el, enyém volt Magyarországon az első, melegeknek létrehozott szórakozóhely, ami tíz éven át működött, és ott sok ismert embert láttam.

Tudok olyan politikusokról, akik házasok, mégis elítélhető a magánéletük, maguk is házasságtörők. Ha nem kérnek bocsánatot Tündétől, akkor szenteste nyilvánosságra hozom a listát. A perektől meg azért sem félek, mert ha kell, tanúkat hozok a bíróságra, hogy együtt emlékezzünk a múltra és beszélgessünk az erkölcsösségről – zárta rövidre határozottan.

Bár Krasznai Tündét nem a honatyák, hanem a szervező Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nyilvánította nemkívánatossá az ünnepségen, Terry Black haragja nyilván a helyszín (Országház) miatt irányul a politikusok ellen – s talán azért is, mert a szervezet tisztségviselői között sok a ma is aktív képviselő.

Természetesen szerettük volna ismét megkérdezni a parlamenti ünnepséget szervező, Krasznait a kétes múltja miatt „kiutasító” Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, de nem kívántak nyilatkozni.

Kuncze és Harrach utólag értesült

Egyetértenek-e a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tisztségviselői Krasznai Tünde kitiltásával? Kiderült: van, akinek más a véleménye, mint a hivatalos állásfoglalás.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és a jóléti szolgálat alelnöke szerint mindegy, hogy ő mit gondol az ügyről. – Én is csak a médiából értesültem, a konkrét döntésekben nem veszek részt, az elnök dönt ilyen kérdésekben – mondta.

Ugyanígy fogalma sem volt a tilalomról Kuncze Gábornak, a szolgálat alelnökének, az SZDSZ volt elnökének sem. – Nem testületi, hanem elnökségi döntés született, amellyel nem értek egyet. Ha ott lettem volna, én nem támogatom azt. Tisztelem az RTL Klubot a döntéséért, hogy ezek után a többi versenyzőt sem engedi a rendezvényre – mondta lapunknak Kuncze.

Nyilatkozatot adott ki a történtekről dr. Edvi Péter, a szolgálat elnöke: azt írja, egyedül hozta meg a döntést Krasznai ügyében. Az okok között fölsorolja, hogy szerinte a lány nem lehet a gyerekek példaképe.

Nem nyilatkoznak

Korábban több x-faktoros is fellépett a parlamenti gyerekkarácsonyon (így tavaly például Csobot Adél, Antal Timi és Oláh Gergő is), így szerettük volna őket megkérdezni, milyen érzés volt több száz hátrányos helyzetű, csillogó szemű gyerek előtt énekelni. Azonban a csatorna minden korábbi és mostani versenyzőt megkért, ne nyilatkozzanak ebben a kényes témában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142662_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497112
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók