Napi fél liter vodkával terhes élete elől menekült az intézménybe a zenész, aki reméli, az ünnepekre hazalátogathat. Utána visszatér az öregek közé, mert ott jól érzi magát. Büszkén állítja, két hónapja egy kortyot sem iszik.
Ritkán ad hírt magáról Som Lajos, s ha igen, akkor sem feltétlenül örömhírek érkeznek a Piramis együttes legendás zenészéről. Lajosra a Bors egy idősek otthonában talált rá, ahol örömmel fogadott minket, hogy tiszta vizet öntsön élete poharába.
– Tudom, hogy engem már százszor eltemettek, de élni fogok. Számos okom van erre: ott a gyönyörű lányom, Niki, s a tervek, amelyeket még meg kell valósítanom – eredt meg a nyelve az otthon éttermében.
– November elején önként költöztem ide. Negyvenötezer a nyugdíjam, a feleségemé szintén, ebből nem élünk meg. Ráadásul nem is érzem biztonságban magam otthon, a VIII. kerületben. Egy évvel ezelőtt megtámadtak, kiraboltak, s azóta is emlékszem ennek minden pillanatára. Jó nekem itt, figyelnek rám, jó emberek vesznek körül. Meg is kell erősödnöm. A lábam nagyon gyenge, tornáztatni kell – magyarázta botjára támaszkodva.
A zenész szerint van értelme még az életének, hiszen adni szeretne. Zenét és munkát is. Igaz, ehhez valóban össze kell szednie magát.
– Igen, nagyon sokat ittam. Minimum napi fél liter vodkát. De két hónapja egy kortyot sem. Pedig megtehetném, hogy kimegyek innen, és legurítok egy pohárral, de nem teszem. Erre pedig nagyon büszke vagyok! Remélem, hogy az ünnepekre hazamehetek. Utána pedig természetesen jövök vissza. Jövőre indulni szeretnék a választásokon, független jelöltként.
Parlamenti képviselőként sokat tehetnék azokért, akik a mai napig szeretnek, bíznak bennem. S van egy új zenekarom is, a Storm. Reményeim szerint tavasszal erről is szólnak majd a hírek. Szóval: élek! Az édesanyámat egyelőre nem tudom támogatni, most ők segítenek rajtam. De erős vagyok, senki ne temessen! – mondta a Borsnak a basszusgitáros.
Teljes ellátást kapnak az idős lakók
Egy az interneten fellelhető tájékoztató szerint a Som Lajosnak otthont adó intézményben 2007-ben havi negyvenezer forintot kellett fizetnie a lakóknak. Az átlagéletkor hetvenhat év volt 2006-ban, s a lakóknak nyújtott szolgáltatásról akkor ezt írták: „Az intézménybe elsősorban azoknak a nyugdíjkorhatárt betöltött személyeknek a jelentkezését várjuk, akik önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek.”
