Celeb

Fekete Pákó becsajozott

ozs

Létrehozva: 2013.12.28.

Pákó ősszel ismerkedett meg szerelmével, és azt mondja, azonnal érezte, egymásnak teremtették őket.

Fekete Pákó szerelmes. A didikirály három éven át kereste a boldogságot.

– Két szomorú karácsony után most vagyok először igazából boldog ember. A párommal néhány randi után rájöttünk, hogy egymásnak lettünk teremtve. Ő egy kedves, odaadó lány, aki állandóan figyel rám, és még a hasamról is gondoskodik. Ennél többet nem tudok róla elárulni, mert nincs hozzászokva a nyilvánossághoz, gyerekekkel foglalkozik, nem akar szerepelni – újságolta Pákó.

A szerelmesek azóta már össze is bútoroztak.

– Együtt lakunk és együtt is karácsonyoztunk. Kaptam tőle szép drága ajándékokat, laptopot meg bőrtáskát. De számomra az ő hatalmas szíve a legértékesebb dolog, amit valaha is kaptam. Csodás dolog érezni, hogy valaki ennyire szeret, és akiért én is ugyanannyira odavagyok – olvadozott múzsájáról Pákó.

– Az utolsó pár szomorkás dalom után végre megint vidám számot tudtam csinálni. A Szívemben hull a hó című klipemet a szerelmem ihlette, és küldöm minden magányos embernek – tette hozzá az Ámor nyilától sebzett szívű énekes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában