Celeb

Kiderült: Danics Dóra Verebély Iván fiával jár

K. B. V.

Létrehozva: 2014.01.18.

Titkolták, de hiába. Danics Dóra párra lelt, a szerencsés fiú pedig Verebély Marcell, Verebély Iván színész fia. A fiatalok talán azért titkolóztak, mert Marcell szerkesztő az X-Faktorban, amelyet Dóra megnyert.

Hónapok óta nyílt titok az RTL Klub folyosóin, hogy Danics Dóra párra talált. Az X-Faktor győztese azonban mindig azt nyilatkozta, még vár az igazira, s talán érthető is az óvatosság: szerelme ugyanis az RTL Klub egyik szerkesztője, aki az show-ban dolgozott Dórival együtt, s már a Csillag születiket készíti elő. Talán a két fiatal attól félt, ha egymás iránt érzett vonzalmuk kiderül, alaptalan vádaskodásoknak teszik ki magukat.

Pedig érzelmeik ugyanúgy meglepték még őket magukat is, mint valószínűleg most olvasóinkat. – Marci és Dóri már szeptember óta kerülgeti egymást, szinte azonnal látható volt köztük az a bizonyos szikra. Ám a műsor alatt inkább csak vonzalomról volt szó, s a döntő óta kezdik egymást valóban társként is megismerni – mondta munkatársunknak egy bennfentes, aki azt is elárulta: Marcinak a munkája nagyon fontos, a mindig precíz és komoly fiú talán ezért is szeretne óvni kapcsolatát a nyilvánosságtól.

Bár a 27 éves Dóri és a 24 esztendôs, kreatív szerkesztő kedvese ügyelnek arra, hogy senki ne vegye észre egymás iránt érzett vonzalmukat, egy másik szemtanú is felfigyelt a párra. – December 21-én és 23-án is láttam őket egy belvárosi kávézóban. A fiú magas, sármos, és divatos ruhákat hord. Dórival nagyokat kacagtak együtt, jól megértették egymást – mesélte a szemtanú.

Archívumunkban pedig olyan fotókat is találtunk az x-faktorosok egy bulijáról, amelyek szintén arról tanúskodnak: Dóri és Marci kapcsolata nem újkeletű. Péterffy Lili kiesése utáni este ugyanis a társaság együtt bulizott, ahol a két fiatal egész este csak egymással volt elfoglalva. Dóri és Marci nem szerettek volna nyilatkozni a kapcsolatról, de egyikük sem tagadta, hogy egymásban találták meg a boldogságot.

Az apuka sem tudott róla

Megkerestük Dóri mamáját, Bach Szilviát és Marci apját, Verebély Ivánt: mit szólnak gyerekeik választottjához? A humorista Szilvia nem nyilatkozott, de a színész bőbeszédűbb volt. Igaz, fia választottjáról ő sem tudott.

– Marci annyira komolyan veszi a titoktartást, hogy korábban még azt sem árulta el, ki lesz a meglepetésvendég a műsorban. Dóri hangját szerettem, s ha kicsit fiatalabb lennék, én udvarolnék neki – poénkodott a színész, aki korábban Bach Szilviával is állt már egy színpadon, de akkor gyerekeik nem találkoztak. Lehet, a két fiatal találkozása sorsszerű volt?
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról