Celeb

Százmillión osztozik Détár és Rékasi

F. F.

Létrehozva: 2014.01.31.

Sors milliókban és négyzetméterekben: Détár Enikő és Rékasi Károly élete műveként beszélt telki házáról – most pedig szabadulnának tőle. Kaphatnak érte akár százmilliót is, ami elég lehet két kisebb lakásra, és talán új életre is.

Családi ház. Szó szerint ennek lehetett nevezni Détár Enikő és Rékasi Károly otthonát: nemcsak az ingatlan típusa miatt, hanem azért is, mert a sokáig álompárnak tartott két színész és gyerekeik élete szinte egybeforrt az épülettel.

De ahogyan kettejük kapcsolata, úgy közös életük színtere is megváltozik: válnak, s ezért most úgy döntöttek, eladják a házukat. Drámai fordulat lehet ez az éle­tükben. Hiszen még a nyár végén is úgy beszélt Détár Enikő közös otthonukról, mintha még férjével együtt, boldogan élne ott. Mil­liónyi emlék köti azokhoz a falakhoz és szobákhoz, amiket hosszú évekig a társával osztott meg. S mindezért keményen megdolgoztak mindketten, közösen építették fel a nívós házat a semmiből…

Zsebi fiuk nyugalmáért ugyan még mindketten egy-egy hetet töltenek felváltva a házban, de már új párjukkal, új lakhelyen akarják folytatni életüket. Rékasi októberben közölte, hogy Pikali Gerdához költözik, s azóta ingázik korábbi és új otthona között. Enikő sorsa is fordulatot vett, mióta megtalálta az új szerelmet a nála tizenkét évvel fiatalabb Péter mellett.

Ám boldogságuk addig nem lehet teljes, amíg a házuktól meg nem válnak. – Remélem, nyárra el tudjuk adni a házat, túljutunk a váláson, és akkor mindannyian, Péter és én, Kari és Gerda tiszta lappal kezdhetünk új életet – nyilatkozta egy magazinnak a színésznő, aki elárulta, a ház árát elfelezik majd. Lesz miből osztozkodni, hiszen a majd’ nyolcszáz négyzetméteres telekre épült háromszintes ház igen sokat ér. Egy ilyen ingatlan értéke 60–70 millió közé tehető, a műszaki paraméterek ismerete nélkül – derült ki az ingatlanbazar.hu adattárából.

Mivel Détárék háza értékes anyagokból épült, minden jóval – így például konditeremmel – felszerelt, fekvése pedig kifogástalan, nem elképzelhetetlen, hogy ha kivárják a megfelelő vevőt, akár százmilliót is kaphatnak. A Bors egy helyi ingatlanostól úgy értesült, hogy egy, a Rékasi-Détár-háztól néhány utcával arrébb található, igen hasonló paraméterű épületet több mint százmillióért árulnak, amely reális ár lehet a színészházaspár ingatlana esetében is.

Ám erre még várniuk kell. – Most legalább hat-nyolc hónap egy családi ház eladása – tudtuk meg az ingatlanbazar.hu szakértőjétől.

A kellő érzelmi és anyagi feltételek tehát adottak az újrakezdéshez. Már csak az a kérdés, mindez mikor valósul meg. Próbáltuk megkérdezni Détár Enikőt is, de tegnap elérhetetlennek bizonyult. 

Mintha ketten élnének ott…

Csupa szeretettel, ragaszkodással mutatta be Détár Enikő a Hal a tortán nyár végi adásában a házukat: „Ez a kertkapu, amit a család férfi­tagjai készítettek, hogy ne kelljen körbemennem az egész utcán. És itt szoktunk kimenni kutyát sétáltatni” – mutatta be többes szám első személyben a házat Enci úgy, mintha még Rékasi Károllyal élne ott…

A folytatás is hasonló volt: „Ez a nappalink, ami kicsit színházi, mert itt van ez a szimbólum,
a nevető-síró fej. Ezt egyszer Görögországban vettük.”

Gazdagok faluja: Telki

Az sem mindegy, hol található a színészházaspár há­za: Telki évrôl évre gyakran szerepel az ország leggazdagabb települése felmérés élén, nemhiába nevezik sokan a milliomosok, gazdagok falujának is. Plázatulajdonosok, ingatlanmágnások, nagyvállalkozók, művészek egész sora él itt.

A falu – és Détárék háza – közvetlenül egy gyönyörű erdővel határos, a panoráma a Zsámbéki-medencére lélegzet-elállító, a levegô kristálytiszta, presztízst is jelent, ha valaki ebben a környezetben él. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel