Celeb

Alföldi Róbert magára hagyta x-faktoros lányait

F. F., TT

Létrehozva: 2014.02.10.

Alföldi Róbert biztos támaszt jelentett az X-Faktorban Batánovics Lilinek, Eckert Anikónak és Péterffy Lilinek. Most is segítséget várnak tőle, de a rendező nem foglalkozik velük.

Alföldi Róbert az X-Faktorban még váltig állította, hogy segíti fiatal lány mentoráltjait a műsor után is, erre mégsem került sor. A Bors Péterffy Lilivel, Batánovics Lilivel és Eckert Anikóval is beszélt. A lányok szomorúan ugyan, de tudomásul vették, hogy a férfinak, aki olykor annyi erőt és reményt adott nekik, nincs rájuk ideje.

– Robi Németországban van és bár telefonon beszéltünk az ünnepekkor is, sajnos nem tudunk együtt dolgozni. Szeretnék színházi téren is érvényesülni, de még nem volt rá lehetőségem. Szerencsére vannak segítőim, együtt dolgoztam az Apollo 23 egyik tagjával, és lett egy producerem is, Gulyás Zoltán zeneszerző. Készítettem feldolgozásokat és saját számokat is, bízom benne, hogy ezekkel hamarosan meglephetem a rajongóimat – mondta a Borsnak Péterffy Lili.

Egykori csapattársa, Eckert Anikó korábban úgy gondolta, hogy a színházi és tévés berkekben is elismert színész-rendező személye nagy hátszelet és ugródeszkát jelent majd a számukra. – Robi korábban fontos lelki támaszom volt, jó barátok lettünk. Már az X-Faktor utolsó szakaszában gyakran szólította a munkája külföldre, úgyhogy éreztem, hogy nem marad majd mellettem. Természetesen megértem, hogy a munkája miatt nem tud a karrieremmel foglalkozni, de nekem az is jólesne, ha legalább néha tudnánk telefonon beszélni – árulta el Eckert Anikó.

Batánovics Lili hasonlóan nyilatkozott egykori mentoráról. – Segítség nélkül, a saját erőnkből próbálkozunk, bízunk benne, hogy sikerül.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078287_auto_resized.jpg
ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...