Celeb

Nincs R-Go-film, Szikora Robi kirúgta a producerét

ozs

Létrehozva: 2014.02.12.

Berágott Szikora Róbert a producerre, Neményi Ádámra, amiért nem talált megfelelő forgatókönyvírót a tervezett R-Go-filmhez. A producer nem szomorkodik, inkább Dollyval csinál filmet.

Lelkendezve újságolta tavaly ilyenkor a harmincéves pályafutását ünneplő Szikora Róbert, hogy a jubileum kapcsán önéletrajzi ihletésű filmet kezd forgatni.

Az egész estés zenés mozi produceri munkálataival Neményi Ádámot bízta meg, mivel a Fenyő Miklósról forgatott filmje kasszasiker lett. Robinak azonban nem jöttek be a Neményihez fűzött reményei, ezért kirúgta a producert.

– Nincs semmi harag, de nagy szeretettel megszakítottuk a kapcsolatot Neményi Ádámmal. Felbontottuk a szerződést, mert láttam, hogy nincs neki olyan kapcsolati tőkéje, amely révén olyan forgatókönyvírót elő tudna rántani, akinek a munkája nekem tetszene. Úgyhogy egyelőre úgy néz ki, mostanában nem lesz R-Go-filmpremier – magyarázta csalódottan Szikora.

Neményi Ádám beletörődött a döntésbe, és a Hungária témavilágánál maradva már meg is kezdte a tárgyalásokat a legendás együttes harmadik emblematikus tagjával.

Neményi Ádám azt mondja: ötféle filmvariációt tett le az asztalra, de egyik sem kellett

– Ötféle variációt csináltunk az R-Go-film forgatókönyvére, de egyikben sem sikerült tisztázni, miről szóljon a film, úgy, hogy elnyerje a tetszését a közönségnek, a filmalapnak, illetve Robinak meg nekünk is.

Mi most speciel Dollyval kezdtünk el foglalkozni. Annyira meglódult az élete, amikor belépett a Hungáriába, hogy azt hiszem, az is megér egy filmet. Annak idején írt magáról egy Dollywood című könyvet, nagyon érdekes szemelvények vannak benne a kalandos életéről. Úgyhogy most annak alapján készítünk egy forgatókönyvet, és azt szeretnénk leforgatni – árulta el Neményi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724112
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724112
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról