Vélemény

Vélemény: Vadlesen

Bors

Létrehozva: 2014.02.15.

Űzött vadként jár-kel a városban Simon Gábor. Már amikor egyáltalán kiteszi a lábát valamelyik szerény hajlékából, mert az MSZP minap leköszönt elnökhelyettese a legszívesebben Ságvári Endre példájára illegalitásba vonulna.

Addig is – jobb híján – mélyen a homlokába húzott ­base­ballsapkával és napszemüveggel próbálja álcázni magát a kíváncsi újságírók elől, és menekülés közben Fernando Alonsót megszégyenítő vakmerőséggel veszi be a kanyarokat. A frászt hozva üldözőire, a szerényebb vezetői képességekkel megáldott médiamunkásokra.

Hiába, stresszes a politikus élete. Most már tudja az ország jobbításán fáradozó ex-honatya, milyen kínokat állhatott ki Liptai TV2 Claudia, amikor új barátja vagy a mama rokkantkártyája miatt vegzálta a sajtó, és másképpen nézte volna Stohl Buci üldöztetését is, ha korábban lelepleződik az a fránya bécsi bankszámla.

Szóval nem szeretnék Simon Gábor helyében lenni. Szüntelenül zaklatják, a sarki közértbe sem mehet le anélkül, hogy előtte alapos terepszemlét tartana a manzárdszobából. Megtépázták az idegeit, már az Andaxin sem segít, és nem sok jót sejtet, hogy Szanyi kapitány is komolyan aggódik egykori párttársa testi és szellemi épségéért. Kikerült a biztonságos világból a bizonytalanba, ostoba kérdésekkel ostromolják, egész tévéstábok vertek tanyát a háza, lakása előtt, egy perc nyugta sincs. Nem csoda, hogy rossz bőrben van, nem őszinte a mosolya. Űzött vad lett a hajdani elnökhelyettesből...

Szenvedései láttán ellátnánk néhány hasznos jó tanáccsal. Valószínűleg ügyet sem vetnének rá, ha álszakállt és göndör, szőke fürtű parókát viselne. Esetleg hajnalonta kukásautóval érkezne haza, és eső után köpönyeg, de simán lerázhatna mindenkit, ha nem teszi bécsi bankszámlájára azt a koszos kis 240 milliót...

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek