Celeb

Négy liter zsírt szívtak le Molnár Anikóról

GYLF

Létrehozva: 2014.02.21.

Molnár Anikó hónapok óta azt harsogja, hogy elfogadta kikerekedett testét, és soha nem volt olyan boldog, mint most, plusz húsz kilóval. Ám a jelek szerint mégsem volt teljesen elégedett, mert tegnap kés alá feküdt.

Molnár Anikó 2003-ban valódi szexbombaként vonult be a ValóVilágba. A 180 cm magas lány kifogástalan alakjára a férfimagazinok fotósai is felfigyeltek. Nők irigyelték, férfiak vágytak rá. Aztán teltek múltak az évek, magánéleti válság, depresszió, pánikbetegség mind nyomot hagyott a népszerű nő alakján. Két évvel ezelőtt Anikót főleg melegítőben és sportcipőben lehetett látni, mert így akarta megkímélni magát a megvető pillantásoktól.

Aztán hirtelen nagyot fordult a világ, az időközben húsz kilóval gyarapodott 38 éves nő rendet tett a lelkében, és rájött, hogy nem csak a vékony hölgyek lehetnek boldogok. A médiában többször elmondta: elfogadta magát molettnek, és ezen senki és semmi kedvéért nem hajlandó változtatni. Rátalált a szerelem, saját szépségszalont nyitott, a szabadidejében továbbra is lelkesen menti a pórul járt kutyákat és plus size modellként is egyre több megkeresése van. Ezért is furcsa, hogy ő, aki büszke duciságára, tegnap plasztikai sebészhez fordult.

A Bors szembesítette korábbi nyilatkozataival az egykori Nagy Őt, aki mindenkit megnyugtatott: nem vékonyabb, formásabb szeretne lenni. – Kontúrjavító hasi, térd- és tokazsírleszíváson estem át. Az elmúlt két évben közel tizenöt-húsz kiló jött fel rám, ami miatt plus size kategóriás lettem. Ennek oka a két gerincsérvem, melyek miatt a mozgást korlátoznom kellett, másik oka, hogy egy éve leszoktam a dohányzásról, illetve a pánikbetegségre szedett gyógyszerek is közrejátszottak.

Nem gondolkodom azon, hogy újra drasztikusan lefogyjak, mert így érzem jól magam. Arról nem is beszélve, hogy a mostani formámmal figyeltek fel rám, mint plus size modell. Büszke vagyok arra, hogy eddig három ország ügynökségével kötöttem több­éves szerződéseket. Boldog vagyok, minden oké körülöttem. Egyelőre nem tervezek mást, de mivel olyan ember vagyok, aki ha hétfőn elhatároz valamit, akkor azt legkésőbb kedden meg is valósítja, így bármi lehet – védekezett mosolyogva Anikó.

Botoxot is kapott

Az operációkat egy pécsi magánklinikán, dr. Tizedes György és csapata végezte el.  – Háromórás volt a műtét, körülbelül négy liter zsírt távolítottunk el. Megdizájnoltuk Anikót. Illetve kapott egy pici botoxot a homlokába – magyarázta a plasztikai sebész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt