Sport

Ezek a bomba nők várják az NB I folytatását

Bors

Létrehozva: 2014.02.28.

Ma folytatódik az NB I. Az élmezőny elég sűrű, az erőviszonyok alapján öt csapat is eséllyel indul harcba a bajnoki címért. A csinos szurkolókon biztos nem fog múlni, ki lesz a befutó.

Kuczó Angéla (Diósgyőr)

– A Diósgyőri Női Szurkolói Klub tagjaként minden hazai meccsen kint vagyok, sokszor idegenbe is elkísérem a csapatot, természetesen a vasárnapi, Debrecen elleni rang­adón is a helyszínen drukkolok majd. Az első hely nem biztos, hogy összejön, de a dobogóra mindenképp odaérhetünk.

Regöczy Renáta  (Videoton)

– Ha a szabadidőm engedi, a Sóstói-stadionban szurkolok a csapatnak. A Videoton évek óta nagyon erős, és most sincs annyira lemaradva a Debrecentől, úgyhogy abszolút esélyesnek tartom a bajnoki cím megszerzésére. Külön drukkolok ­Nikolics Nemanjának, hogy ő legyen a gólkirály, a személyes kedvencem azonban Paulo Vinícius. Nagyon jóképű futballista.

Konkoly Ágnes (Ferencváros)

– Annyira nem követem figyelemmel a focit, de a Fradi mindig is közel állt a szívemhez. A csapat tavasszal mindig jobban szerepel, most is abban bízom, hogy sok meccset megnyer, és legalább a dobogóra odaér.

Nyáry Zsanetta (Győr)

– Évekig kézilabdáztam az ETO-ban, úgyhogy jól ismerem a focistáinkat. Elszánt srácokról van szó, biztos vagyok benne, hogy ameddig van remény a bajnokság megnyerésére, addig mindent meg is tesznek majd a címvédésért. Nagyon bízom benne, hogy sikerülni fog, drukkolok nekik.

Csicsák Szilvia (Debrecen)

– Szerencsére nagyszerűen szerepelt az ősszel a Loki, négy pont előnye van a Videotonnal szemben, ami simán kitarthat a bajnokság végéig. Szeretek meccsre járni, általában a barátnőimmel szoktunk együtt szurkolni a csapatnak. A kedvencem Ibrahima Sidibe. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek