Villámcsapásként érte a hír Bajor Imre családját, hogy a színész nagybeteg. Sikerült az állapotát mindenki elől eltitkolnia. Olyan ügyesen, hogy csak a lánya szalagavatóján derült ki: bottal jár.
Egyik napról a másikra változott meg a Bajor gyerekek élete, ahogy az édesanyjuké, Hámori Eszter színésznőé is.
Télen még egy vidám eseményen gyűltek össze, ahonnan végül meglehetősen nehéz lélekkel, a szívükben sok kétséggel távoztak. Bajor Lili, a közös kislányuk szalagavatóján történt, hogy először látta a család botra támaszkodva a színészt.
Hámori Eszter színésznőben azóta legalább annyi kérdés és kétség van, mint mindenki másban, aki szívből és őszintén aggódik Bajor Imre állapotáért.
Hámori Eszter állandó készenlétben él, hogy segíthessen Imrének, ha szüksége lenne rá
Tizenöt éve nem élnek egy fedél alatt Bajor Imrével, mégis öntől várják az információkat Imre aktuális egészségi állapotával kapcsolatban. Miért?
Biztosan azt hiszik, hogy én tudok valamit az állapotáról. Ha így lenne, akkor is megkérne, tartsam tiszteletben, hogy kizárólag az orvosával konzultál erről. Mi – a gyerekek és én – ezért nem tehetünk mást, mint hogy nap mint nap szurkolunk a gyógyulásáért. A mi családunkat is derült égből villámcsapásként érte a hír, hogy Imre beteg.
Úgy érti, hogy ön és a közös gyermekeik nem tudtak róla, hogy az édesapjukkal valami komoly gond van? Mikor és hogyan értesültek róla?
A közös lányunk, Lili szalagavatóján. Bár a gyerekek hónapok óta jelezték, hogy az apjuk fájlalja a lábát, de a pontos okot ők sem tudták, ahogy azt sem, hogy ennyire rossz állapotban van. Majdnem megnyílt alattam a föld, amikor megláttam, hogy Imre egy botra támaszkodva jön be a terembe. A látvány sokkolta a gyerekeket és engem is. Nem voltunk erre felkészülve.
Alig telt el azóta két hónap. Miben változott az életük?
Nyilván az ember fejében megfordul minden verzió, ha meghallja a családtagjáról, hogy beteg. Főleg, hogy így, ilyen váratlanul szembesültünk azzal, nincsen minden úgy, ahogy eddig volt. Egy pillanat alatt kellett átkattintani az agyamat. Négygyermekes anya vagyok, akinek az az elsődleges célja, hogy embert faragjon a srácaiból.
Most az a feladatom, hogy a gyerekeimet istápoljam, és közben drukkoljunk Imre felépüléséért. A változást abban látom, hogy talán egy kicsivel többet és jobban aggódom a két nagyobbik gyermekem lelkéért. Ők 17 és 18 évesek, s fel kell dolgozniuk, hogy az apjukat elesettnek látják. Nem annak a mindenkinél erősebb, mindent egyedül intéző és megoldó energiabombának, akinek eddig. Súlyos változás ez nagyon rövid idő alatt.
Milyen gyakran találkoznak most a gyerek az édesapjukkal?
A szalagavató után azonnal kikértem őket öt napra a suliból. Megbeszéltük, hogy lemennek Fülére, s együtt lesznek. Ez így is volt, Marciék szerint remekül sikerült napok voltak. A gyerekek azonban pont ezekben a hónapokban érettségiznek és felvételiznek, nem tudnak korlátlanul hiányozni a suliból. Az apjuk kilencven kilométerre van tőlük.
Mindenesetre készenlétben vagyunk. Ha jön a telefon, hogy Imrének segítségre lenne szüksége, egy tál levesre, vagy csak egyszerűen arra vágyna, hogy a gyerekeivel legyen, mi azonnal indulunk. Ennél többet nem tehetünk. Ha nem hívnak, csak várunk és reménykedünk. A gyerekek nagyon szeretik őt, jó lenne, ha még sokáig élvezhetnék a társaságát. Tudom, hogy majdnem felnőttek, de valahol legbelül mégiscsak gyerekek akiknek szükségük van az apjukra.
Marci idén érettségizik. Szinte már felnőtt, de lélekben még gyerek. A 17 éves Lili is nehezen dolgozza fel, hogy elesettnek látja apját
