Tóth Vera legalább két gyereket akar

A tehetségkutatók szereplői közül elsőként került a magyar celebvilágba 2004-ben. Sokan kikoptak már onnan a versenytársai közül, önnek sikerült megkapaszkodnia. Mi a titka?

Akikkel a Megasztárban anno együtt indultunk, sokan feláldozták addigi életüket a versenyért, és azt gondolták, ezután már csak a csillogás jöhet. Nagyon fontos, hogy az alapéletedet és a hátországodat soha ne add fel. Úgy érzem, én mindig megmaradtam annak a vidéki lánynak, aki a verseny kezdetén elindult a lépcsőn.

Mennyire volt nehéz tizennyolc évesen a felnőttek közt bizonyítani a show-biznisz világában?

Valami miatt engem mindig is kedveltek az emberek, és nemcsak a zeném miatt, hanem a személyiségemet szerették, szimpatikus voltam a közönségnek. Azt hiszem, mindig olyan alázatos munkát végeztem, amibe beletartozott a megbízhatóság és a felelősségérzet is. Emlékszem, amikor kislányként bekerültem a médiába, a nagy öregek mellettem álltak: Charlie bácsi és Demjén Rózsi fogta a kezem, és én felnézhettem rájuk.

Azt hiszem, inkább nekem kellett elhinnem azt, hogy érek valamit. Azzal, hogy ma már van önbizalmam és jóban vagyok önmagammal, annak nagyon nagy ára volt. Néhány éve volt egy nagy lelki összeomlásom, ami nyilván nem egyik napról a másikra történt, hosszú évek alatt alakult ki.

Iszonyú nehéz volt feldolgoznom, hogy fel kell nőjek. Szinte gyerekként kerültem a sztárvilágba, így már fiatalkoromtól játszanom kellett a felnőttet, pedig gondolatban a szobám sarkában kuporogtam és álmodoztam arról, hogy mi lesz.

És teljesültek az álmai? Megvalósul az, amit közel egy évtizede elképzelt?

Néha úgy érzem, túlteljesítettem az álmaimat, és amilyen a mostani életem, azt a legmerészebb álmaimban sem tudtam volna elképzelni. Meggyőződésem, ha az ember hisz az álmaiban – és ha tyúklépésekben is, de elindul feléjük –, igenis valóra válnak. Megtörtént, hogy eljutottam New Yorkba, találkoztam Lennie Krawitz-cel és van egy fantasztikus pasim. Néha nehéz elhinni, de tényleg velem történik.

Mi ebben olyan hihetetlen?

Az utóbbi fél évben egy új lépcsőfokra léptetett az életem: van egy párom, amit bevallom, hét év szingliség után kicsit nehéz elhinni, de mérhetetlenül boldog vagyok. Azért nem is szeretnék beszélni róla, hogy megmaradjon nekem az érzés. Úgy vélem, minél több embernek elmondom, annál kevésbé érezhetem személyesnek.

A színpadon mégis kitárulkozik, eltűnik az intimitás, szinte testközelbe kerül a közönséggel. Ott nincsenek gátlásai?

Egy koncert olyan, mint egy lelki sztriptíz, mely arról szól, hogy minden intimitásodat oda kiteszed, és gyakorlatilag bármit megtehetsz. Ha értesz egy kicsit is az emberekhez, a színpad tökéletes hely arra,hogy kicsit jobbá tedd a világot, hisz értéket közvetítesz és emelheted a rezgést, viheted a hírét a tartalmasságnak, a valóságnak, az igazi életnek.

Nem biztos, hogy ezt a fajta szabadságot máshol is meg tudnám élni, hisz nekem az éneklés és a zene az életem. Úgy érzem, félig nyitva maradt a harmadik szemem, és megérzem, hogy a mai világban mire van szüksége az embereknek. Sokszor érzem a kon-certeken, hogy átadom nekik az energiám, amit viszont vissza is adnak a szeretet révén.

Az elismerések mellett sok kritika is érte. Hogyan kezeli ezeket?

Nem adok azok véleményére, akik nem akarják látni az igazi személyiségemet, csak a felszínen mozognak, félnek az igazságtól és arc nélkül ítélkeznek. A támadások egyik leggyakoribb mozgatórugója sajnos az irigység azért, mert az egész világon nehezen fogadják el, hogy a másiknak jó. Irigyek az emberek, mert azt hiszik, nekik ez nem sikerülhet, mert annyira nincs önbizalmuk. Nekem sem az ölembe pottyant a siker, igenis megdolgoztam érte és bíztam magamban.

Voltak olyan előadók, akiknek a példáját követte, akikre felnézett?

Gyerekkorom óta Mariah Carey és Whitney Houston dalait hallgattam, majd megismertem Aretha Franklin művészetét. És nem is a körülöttük lévő csillogás fogott meg, hanem az a lelkiséggel és őszinteséggel teli énektechnika, amivel kiálltak a színpadra. A mai napig sokat tanulok tőlük, ugyanakkor látom azt, hogy a róluk kialakult kép miatt képtelenek az igazi arcukat megmutatni, így gyakran tragédiával végződik az életük. Pontosan azért, mert nem értette meg őket senki.

Én arra törekszem, hogy egy megérthető valaki legyek, ne legyek túl bonyolult személyiség az emberek számára. Azonban ezzel az egyszerűséggel igyekszem mélyebb érzéseket és gondolatokat is átadni a zenémen és a da-laimon keresztül.

A divatos fővárosi klubok és az ingyenes falunapok közönsége is befogadta, ünnepli. Hogy csinálja?

Igazából nagyon érdekes, hogy a Megasztár  miatt eleinte nem vett komolyan az alternatív klubok és az underground zenei élet közege. Fenntartásokkal kezeltek – Na adj elő valamit kiscsillag! – szólítottak fel, aztán kaptam a beszólásokat. De a vége mindig az lett, hogy elismerték a munkámat. Egyre többet jártam klubokba, emellett a Megasztár-néző, szélesebb közönség is szeretett.

Lehet, hogy azt mondják, rétegzene, amit csinálok, de én ebben nagyon jól érzem magam és szeretettel éneklek annak a közönségnek, aminek az én zenémre van igénye. A klubkoncerteknek és a hakniknak is megvan a maguk bája, de azért fiatal énekesnőként egy-egy vidéki falunapon nem volt egyszerű kezelni a falu egyfogú bolondját vagy a teljesen passzív közönséget. Aztán persze mindenre megtanultam reagálni.

Hogy dönti el, hogy mit vállal el?

Bevállaltam én már sok hülyeséget az életemben, amin ma már nevetek, és kicsit cikinek is érzem. De az vesse rám az első követ, aki mindig azon az úton ment, amit elképzelt magának. Én mindig csak azt vállalom el, amihez kedvem van. Sosem éreztem azt, hogy veszteség lenne, ha egy magazin címlapjáról lemaradok. Az a bajom a divatlapokkal, hogy valótlanok. Annyira nem igaziak.

Amikor a húga, Gabi is ezt a pályát választotta, jó testvérként felkészítette a buktatókra?

Mindig is igyekeztem átadni Gabinak a tapasztalataimat, aztán ő annyit vett át belőle, amennyit akart. Régen soha nem keresett meg a problémáival, ma már gyakrabban kérdez, igaz, néha nem egyezik a véleményünk. Neki is meg kellett érnie a feladatokhoz, rájött, hogy hiába makacskodik, csak magának tesz rosszat.

Féltem és figyelek rá, de nem vehetem el tőle a tapasztalás lehetőségét. Nem akarok beleszólni az ő életébe, mi két különböző személy vagyunk, akik tökéletesen megférnek egymás mellett. Nem veszi el az én helyemet senki, és nem is én foglalom el más pozícióját. Azt kell tudatosítani magában egy énekesnőnek, hogy ha az egyik idén kapja meg a díjat, akkor a másik jövőre fogja.

Ha a díjakért nem is töri össze magát, az elismerésekkel járó jólétre biztosan vágyik.

Nekem nincsenek nagy igényeim. Szeretném magam jól érezni, nem vágyom nagy házra kerttel, nem áhítozok a világsiker után. Nem tervezek lakást venni, nyugati példát követve jó nekem az albérlet, amit belakok a párommal, és néhány év múlva legalább két lurkóval. Nekem nem kell más, csak harmónia és boldogság…