Szépségkirálynővel jár a Fradi játékosa

Konkoly Ági
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 28. 10:15
A 2012-es Miss Universe Hungary győztese, Konkoly Ági Józsi Györggyel, a Ferencváros középpályásával jár. A modell és a focista elárulta a Borsnak, nagy az összhang közöttük.
tn

Sokan irigykedhetnek Józsi Györgyre, a Fradi futballistájára, hiszen két évvel ezelőtt a nemzetközi Miss Universe tíz legszebb hölgye közé is beválasztották kedvesét, Konkoly Ágit.

A játékos másfél éve egy rendezvényen találkozott először a gyönyörű hölggyel, majd amikor Ági ötéves kapcsolata tavaly véget ért, a fiatalok randizni kezdtek egymással. Kezdetben nem szerették volna felvállalni a kapcsolatukat, de ma már nincs titkolnivalójuk. – Még nem költöztünk össze, de néhány hónapja már együtt vagyunk, mindketten jól érezzük magunkat ebben a kapcsolatban – árulta el Ági, aki korábban maga is sportolt, versenyszerűen triatlonozott.

– Gyuri előtt nem volt focista az életemben, kicsit aggódtam is az elején, hiszen sok az előítélet a labdarúgókkal kapcsolatban, ám ő mindegyikre rácáfolt. Egy intelligens, kedves, figyelmes fiú. Ha tehetjük, minden szabadidőnket együtt töltjük. Amit viszont meg kellett szoknom, hogy éppen a hétvégéken a legelfoglaltabb. Habár mostanában Gyuri sérülés miatt nem játszott, voltam kint vele Fradi-meccseken szorítani a csapatnak.

Természetesen Gyuri is nagyon boldog, alig várja már, hogy szerelmének a pályán is bizonyítson. – Sajnos a csapatnak nem megy valami jól a bajnokságban, új az edzőnk, még össze kell csiszolódnunk, minden­esetre minél előbb szeretnék én is a pályán segíteni a Fradinak – árulta el a nemrég felépült játékos. – Ágival harmonikus a kapcsolatunk, remélem, ez a teljesítményen is tükröződni fog. 

(Fotó: Reuters)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.