Celeb

Üres zsebbel járja be Berki az országot

GYLF

Létrehozva: 2014.04.02.

Újabb őrültségre készül Berki Krisztián. Most üres zsebbel, fején egy kamerával akarja bejárni az országot, idegenektől kérve szállást, élelmet. Mindezzel Pamelának is bizonyítana...

Egy családi vita vezethetett oda, hogy Berki Krisztián újabb őrültségre adja a fejét – értesült a Bors. A „Zacskóember” gyalog vág neki az országnak, mindezt üres zsebbel, hogy bizonyítson Pamelának.

Az előzményekről: Berki korábban gyakran mondogatta szerelmének, hogy aki húsz méternél többet sétál, az koldus. Pamelának sosem tetszettek az efféle kijelentések, s ez most nézeteltéréssé fajult köztük. – Ha jól tudom, egy ismerőst vittek ki a kelenföldi pályaudvarra, és a bejárati ajtó elé állt Berki – mondta lapunknak az izomember egyik barátja. – Akkor is bedobta ezt a dumát, Pamela meg annyira felháborodott a fellengzős szavak hallatán, hogy kiugrott a kocsiból, és gyalog indult haza a Római-partra. Tömegközlekedéssel két és fél óra alatt ért haza.

Krisztián a tervezett országos gyalogtúrával megint szerelmének akar bizonyítani: megmutatni, hogy bár gyakran kritizál másokat, de nem alaptalanul, mert ha kell, képes nagy teljesítményre. – Való igaz, rövidesen útra kelek – erősítette meg lapunknak Berki.

– Nyíregyházáról indulok majd, csak a legszükségesebb dolgokat viszem magammal, de pénz, egy forint sem lesz nálam. Naponta ötven kilométert szeretnék gyalogolni, egészen Sopronig. Ha pedig eljutok oda, az sem kizárt, hogy átúszom Schirilla Gyuri barátommal a Fertő-tavat, Magyarországról Ausztriába. A közösségi portálon folyamatosan követhetik majd az utamat, és műholdas készülék is lesz nálam. Bízom benne, hogy lesznek, akik befogadnak éjszakára, és enni is adnak nekem – magyarázta, de az apropóval kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, igaz, nem tagadta, hogy valóban a Pamelával való veszekedés lehet az ok.

– Nagyon nem örülök neki, hogy elmegy és nem lesz itthon napokig, sőt talán hetekig sem. Mindenesetre azt mondom, van annyira erős Krisztián, hogy megcsinálja. Bár biztosan nehezebb lesz, mint a Duna-átúszás – mondta ezzel kapcsolatban a Borsnak Pamela.

Krisztián a fejére az út során egy kamerát szerel majd, és a TV2 népszerű realityje, az Édes élet kamerái is követik majd minden lépését. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423911
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423911
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423911
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére