Akár egy hétköznapi turista, úgy jár-kel és bámészkodik Budapest utcáin Jude Law. A Sherlock Holmes-filmek sztárja már második hete tartózkodik a fővárosban, és a hírek szerint sokáig élvezi a vendégszeretetünket, mert új akció-vígjátékát, a Spy című filmet itt forgatja.
A világsztárral a múlt héten a Bors munkatársa is találkozott, amikor Jude esti sétájára indult szállodája környékén, mosolyogva adott autogramot. Úgy tűnik, valóban megkedvelte a fővárost. Információink szerint pénteken a Deák téren sétált barátnőjével, Ruth Wilsonnal. A színésznővel két éve jött össze, ám azóta már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy kapcsolatuk barátsággá alakult. Mindenesetre a pár együtt tért be vásárolni is a Ludovika boltba, ahol a férfi fizetett. Lapunk munkatársa beszélt azzal az eladóval, aki kiszolgálta a hírességeket.
– Kedvesek és barátságosak voltak. Jude Law türelmesen várakozott, amíg a hölgy válogatott, de körülbelül negyedóra múlva kiugrott a Gozsdu-udvarba meginni egy fröccsöt – mondta el Dóri, aki Ruth és Jude viselkedéséből nem tudta eldönteni, hogy most újra együtt vannak-e vagy sem. – Végül egy csizmát vettek meg. Nagyon tetszett neki az üzletünk, azt mondta, hogy még Londonban sem látott ilyen stílusú boltot.
Jude Law igyekszik kihasználni a szabadidejét. A forgatások után gyakran lófrál a fővárosban, a hétvégén pedig a bulizásra is rákapcsolt. Információink szerint meglátogatta a budapesti romkocsmanegyed felkapott klubjait, de egy belvárosi szórakozóhelyen is eltöltött pár órát szűk baráti társaságával, amellyel végül egy házibuliban kötött ki. A színész minden sztárallűr nélkül, szerényen viselkedett. Udvariasan és türelmesen válaszolt azokra a kérdésekre, amelyekre a magyar barátok kíváncsiak voltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.