Celeb

Pár napra engedték csak haza Psotát

kbv

Létrehozva: 2014.04.08.

A gyógyulás útjára lépett Psota Irén, aki két és fél héttel ezelőtti szívinfarktusa után hétfőn jókedvűen hagyta el a kórházat. Nagyon várta, hogy ha tolószékben is, de hazavigyék I. kerületi otthonába.

Már múlt heti születésnapján – amikor betegágyán a Bors is virágcsokorral köszöntötte – azt mondta, jól van, és haza szeretne menni. Ám otthonában sem maradhat sokáig, információnk szerint Psota Irén pár nap múlva bevonul egy budapesti rehabilitációs intézetbe, hogy ott folytassa a gyógyulást. Úgy tudjuk, az ő kérése volt, hogy mielőtt bevonul a másik egészségügyi intézménybe, néhány napot otthon tölthessen.

– A rehabilitációra azért van szükség, mert ilyen idős korban egy olyan súlyos infarktus után, amin ő is átesett, csak nagyon fokozatosan lehet emelni a terhelést. Psota Irénre most gyógytornák és fokozatosan hosszabbodó idejű séták sora vár. Néhány hétig biztosan bent lesz – mesélte lapunknak egy, a nemzet színészét jól ismerő barát, aki azt is elárulta: Psota kifejezetten jó hangulatban volt, amikor elhagyta az Országos Kardiológiai Intézetet.

A dolgozóktól, vele foglalkozó orvosoktól és ápolóktól hosszan búcsúzkodott, mindenkihez volt egy-két kedves szava, s csak azt bánja, hogy imádott cigarettájáról valószínűleg örökre le kell majd mondania gyógyulása érdekében. Fekete kötött sapkát, és hatalmas napszemüveget viselt, amikor tolókocsiját a mentőautóhoz gördítették.

A kórház közleményben tudatta: Psota megköszönte és mindvégig hálásan fogadta a rajongók érdeklődését. – A művésznő általunk szeretné megköszönni azt a szeretetet és törődést, amit rajongó közönsége kórházi tartózkodása alatt kinyilvánított – olvasható az intézmény közleményében.

Díva volt a kórházban is

Mint megírtuk, a nemzet színészét március 22-én szállították kórházba infarktussal. Azonnal életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta, a szakszerű orvosi ellátásnak hála pedig állapota rohamosan javult. Unalmas óráiban a személyzetet szórakoztatta tartalmas életének és szerepeinek részleteivel, kulisszatitkaival, és az sem volt ritka, hogy rögtönzött előadásokat tartott ápolóinak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók