Aktuális

Obama és Merkel sem gratulált Orbánnak

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.04.10.

Négy éve még egymás kezébe adták a telefont a világ vezetői, hogy gratuláljanak Orbán Viktornak, mára eddig csak Putyin vette a fáradtságot a nagyok közül.

Noha az elmúlt 72 órában sorra érkeztek az Orbán Viktornak címzett gratulációk a világ számos országából, a mostani üzeneteknek más színezete van, mint a 2010-eseknek. Négy évvel ezelőtt ugyanis az első napokban olyan világvezetők köszöntötték a Fidesz elnökét, mint Nicolas Sarkozy francia elnök, Vlagyimir Putyin akkori orosz kormányfő, Angela Merkel német kancellár, vagy Barack Obama amerikai elnök.

Nos, Sarkozy már nincs hatalmon, utóda, Francois Hollande pedig nem gratulált. Merkel és Obama „elhidegülése” különösen úgy kínos, hogy közben a német CDU (Merkel pártja) és amerikai képviselők is gratuláltak a magyar kormányfő sikeréhez.

A nagyok közül most egyedül Putyin küldte jókívánságait Orbánnak. Még az a David Cameron sem jelentkezett, aki egyébként a nyugati vezetők közül nemrég még fogadta a magyar kormányfőt. Beszédes az is, hogy az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu négy éve már rögtön az első forduló után üzent, most azonban nem jelentkezett.

Az Európai Unió vezetői (Barroso, Van Rompuy, Schultz) gratuláltak, de nekik tisztségüktől fogva muszáj is üdvözölni a magyar választások eredményét.

Európából az olasz, Távol-Keletről pedig a japán kormányfő gratulált. Rajtuk kívül viszont főleg a világpolitikában nem számottevő helyekről jöttek üdvözletek: többek között az Osztrák Néppárt, a moldáv és kazah kormányfôk, Azerbajdzsán elnöke, Traian Basescu román és Milos Zeman cseh államfő, és Robert Fico szlovák kormányfő gratulált. Illetve még néhány jobboldali párt és a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan küldött üzenetet.

Update: cikkünk megjelenése után befutott Angela Merkel gratulációja

A levélben a német kancellár azt írta Orbán Viktornak: pártja választási sikeréből az a különleges felelősség fakad, hogy ismételt nagy többségét józansággal és érzékenységgel használja. "Ennek során Ön továbbra is számíthat Németországra mint megbízható partnerre Európában" - hangsúlyozta.

Továbbá Angela Merkel emlékeztetett, hogy az idén Budapest és Berlin közösen ünnepli a vasfüggöny megnyitásának 25. évfordulóját, "ami Magyarország meghatározó szerepének köszönhetően az Európa megosztottságának leküzdéséhez vezető első lépés volt" - adta hírül az MTI.

"Ebben a szellemben örülök az Önnel folytatott további együttműködésnek" - zárta sorait a kancellár, aki sok sikert kívánt a miniszterelnöknek az előtte álló feladatokhoz.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek