Test és lélek

Megtépázza a párkapcsolatot a gyerek érkezése?

Bors

Létrehozva: 2014.04.15.

Júlia nemrég vált el férjétől 23 év házasság után Az asszony nem szégyelli bevallani: párjától a most húszéves Máté érkezése után kezdett eltávolodni. Ma már sok mindent másképp csinálna.

Juli 25 éves volt, amikor kikerülve a jogi egyetemről – két év együtt járás után – hozzáment Danihoz. Férje sikeres közgazdászként dolgozott egy nagy cégnél. Házasságuk előtt nagyon sok programot szerveztek, utaztak, élvezték az életet. Dani hobbija a hegymászás volt, míg Juli nagyon szeretett táncolni. – Imádom a kisfiamat, de magamnak nem akarok hazudni.

Minden probléma akkor kezdődött, amikor ő megszületett – meséli Juli. – Lehet, hogy nem voltunk lélekben felkészülve a gyereknevelésre. Persze akartuk, nagyon boldogok voltunk, amikor kiderült, hogy babát várok, de arra nem számítottunk, hogy átrendeződik az egész életünk. Kevés lett a szabadidőnk, a hobbijainkra sem jutott már. Ki mennyivel vállaljon több feladatot? Ki bír többet? Ez volt a kérdés és a vita tárgya

. Közben észrevétlenül egyre kevesebbszer bújtunk össze. Be kell ismernem, hatalmas hibát követtem el, amikor megengedtem, hogy közöttük aludjon a gyerek. Imádtuk mindketten, és kényelmes volt, hogy nem kellett mindig felugrálni hozzá. Igen ám, de a gyerek mellett nem lehetett szerelmeskedni, ahhoz meg, hogy fölkeljünk, és mi menjünk át a másik szobába, lusták voltunk, meg olyan idétlennek is tűnt. Mire Máté iskolás lett, és hajlandó volt a saját szobájában aludni, jóformán leszoktunk a szexről. Közben viszont újabb vitákba bonyolódtunk: ki tanuljon a gyerekkel, hová engedjük el, miként oldjuk meg az iskolai konfliktusokat?

Egymást hibáztattuk a rossz jegyért, a balesetéért, de amiben sikeres volt, azt mindketten a magunk sikerének éreztük. Máté kisebb korában a bébiételekről, a fogzásról meg pelenkákról beszélgettünk, utána a tanulásról, a szülőiről, az iskolai táborról és arról, melyikünk fizesse be a csekkeket, és ki költötte el az utolsó fillért öt nappal fizetés előtt. Ebben a légkörben se időm, se kedvem nem volt ahhoz, hogy magammal foglalkozzam. Ritkán jártam fodrászhoz, kozmetikushoz, de minek is, a férjem úgysem vette észre. Nem volt kinek tetszeni.

Egyre gyakrabban nassoltam a tévét bámulva, a férjem meg hazajött, kinyitott egy sört és leült mellém. Akkor meg azon vitatkoztunk, mit nézzünk, aztán vettünk egy másik tévét, és ki-ki a saját műsorát nézte. Utólag visszagondolva Máté érkezése után körülötte forgott minden, és be kell látnom, az én szerető párom nem kapott annyi törődést, kiszolgálást, mint azelőtt. Ez is hiba volt. Amikor Máté leérettségizett, már azt éreztem, hogy semmi nem köt össze bennünket a gyereken kívül, de még két évig próbálkoztam. Akkor mondtam Daninak, hogy elhagyom. Értetlenkedett, eleinte föl sem fogta, hogy komolyan gondolom. De végül ő se nagyon bánta.

A kicsi mellett az apa is fontos

Még meg sem született a gyerek, sok kismama már akkor hatalmas baklövést követ el. A terhesség alatt kezd megváltozni valami a nő és a férfi viszonyában. Mindenki rózsaszín ködre számít, de a valóság nagyon is nyers: óriási a nyomás mindkét szülőn, hiszen meg akarnak felelni a szerepüknek, és közben elfeledkeznek egymásról. A nők hajlamosak arra, hogy a terhesség során felmerülő problémákat az anyjukkal vagy a barátnőjükkel vitassák meg, kirekesztve az apát. A gyermek megszületése után pedig sok férfi érzi úgy, hogy másodlagossá vált a családban.

A legtöbb nőben ugyanis megvan a gondoskodási igény, és olyan férfiakat vonzanak be, akik igénylik az odafigyelést. Csakhogy a baba megszületése után minden figyelem az újszülöttre irányul. Az újdonsült anyuka fáradt, az apukának dolgozni kell mennie, hát éjszaka maguk közé fektetik a síró babát, aki így megnyugszik és elalszik. Az anya számára ez ráadásul jó alibi, hiszen szülés után nem igényli a szexet, vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint a párja.

Érdekes módon a klienseim közül azoknál, akiknél tökéletesen működik a kapcsolat, fel sem merül, hogy közéjük kerüljön a hitvesi ágyba a baba. Vagy ha ez mégis előfordul, használják a lakás más helyiségeit az együttlétre, ebben újdonságot lelve. Az anyagi kiadások növekedése is vitákat szülhet. A gyereknevelésnél a bajok fő forrása az eltérő családi háttérből adódik. Mindkét szülő a saját családja mintáját követi, és ha ez nagyon eltérő, különösen a gyerek iskolás korától kezdve állandó konfliktusforrás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy