Aktuális

A pestinél csak a londoni Bubi drágább

H. Á.

Létrehozva: 2014.04.14.

Európa nagyvárosaiban, de még Kanadában is olcsóbb a biciklikölcsönzés, mint a pesti Bubi. Az új közbringarendszer tesztüzeme zajlik jelenleg, a hónap végén indulhat el élesben. Összesen egymilliárdba kerül a program, ennek 85%-a uniós forrásból valósul meg.

Alaposan a zsebükbe kell majd nyúlnia a pestieknek, ha autó vagy tömegközlekedés helyett biciklivel akarnak majd közlekedni. A jelenleg tesztüzemben már üzemelő Bubi (Budapest bicikli) éves díja ugyanis 18 900 forint lesz. Összehasonlításképpen: Európa nagyvárosai közül Brüsszelben, Barcelonában, Párizsban és Berlinben is olcsóbban tekerhetnek a helyiek, úgy, hogy ezekben az országokban jóval magasabb az életszínvonal.

Ha nem akarunk éves bérletet fizetni, arányaiban még drágább: félóránként ötszáz forint, igaz, az első 30 perc ingyenes, de utána még többe kerül. Három óra után ezer, hat óra után ezer­ötszáz, kilenc óra után kétezer forintba kerül minden megkezdett harminc perc.

Tehát, ha valaki egyszerre kilenc óráig használ egy biciklit, akkor többet fizethet, mint az éves bérleti díj: 19 500 forintot. A cél ugyanis az, hogy egyszerre mindenki csak rövid ideig használja a bicajokat. Napos, háromnapos és heti bérleteket lehet majd venni, ehhez 25 ezer forintos kaució szükséges, a díjat ebből vonják majd le, ha leadták a kétkerekűt.

A BKK egyébként mindent megtesz, hogy beindítsa a Bubit: az első ezer embernek az éves bérlet 12, a féléves nyolcezer forintba kerül majd, és az indulástól számított első tíz napban a 24, 72 órás és a heti bérlet is ingyenes lesz.

A lopások ellen nyomkövetőket szereltek mind az 1100 biciklibe. A tervek szerint a hónap végén indul élesben a Bubi: 76 állomáson a nap huszonnégy órájában bérelhetünk majd biciklit. A projekt összesen 1,06 milliárdból valósul meg, ebből 900 milliót áll az Európai Unió.

Éves díjak a világon

London: 32 000 forint (90 font)
Toronto: 19 000 forint (97 kanadai dollár)
Budapest: 18 900 forint
Montreal: 16 000 forint (82 kanadai dollár)
Ottawa: 15 700 forint (80 kanadai dollár)
Barcelona: 14 500 forint (45 euró)
Berlin: 11 000 forint (36 euró)
Rennes: 9 900 forint (33 euró)
Brüsszel: 9 600 forint (32 euró)
Párizs: 9 000 forint (29 euró)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze