Sport

Sportdiplomatának készül a kis Bognár

S. T. R.

Létrehozva: 2014.04.15.

Nemrég írtunk dr. Horváth Zsoltról, aki jogász végzettséggel rúgja a gólokat az MTK-ban, s máris itt van egy újabb „okos” focista. A mezőkövesdi Bognár István egyszerre két szakon végzi az egyetemet.

A foci és a tanulás sohasem volt összeegyeztethetetlen Bognár számára: a középpályás úgy jutott el az NB I-ig, hogy közben helytáll a ­Budapesti ­Corvinus Egyetemen, ahol nemcsak kommunikációt és médiatudományt, hanem nemzetközi tanulmányokat is hallgat. A célja egyértelmű: a labdarúgást – mert hiszen most ez az első az életében – követően sportdiplomataként futna be karriert.

Az ötvenszeres válogatott Bognár György kisebbik fia Belgiumban született, de Franciaország – az apuka ott is szerepelt – rajongójának vallja magát: imádja a kultúráját, a nyelvet felsőfokon beszéli (mellesleg angolul és németül sem lehet eladni). Naná, hogy egyszer szeretne a francia ligában focizni.

– A testvérem nagy Marseille-rajongó, én a PSG-nek szurkolok, ugyanakkor a nemzetközi porondon valamennyi francia csapatnak drukkolunk – magyarázza Bognár István, aki egyre biztosabb kézzel fogja a mezőkövesdi karmesteri pálcát, nem csoda, hogy sokak szerint hamarosan egy jóval erősebb együttes középpályáján szervezi majd a játékot.

– A váltás egyelőre nem téma számomra, ugyanis remekül érzem magam Mezőkövesden, ahol óriási feladatunk, hogy az élvonalban tartsuk a csapatot – teszi hozzá a 22 éves focista, akinek nem titkolt célja, hogy eljusson a magyar nemzeti csapatig.

– Jó lenne, ha a Bognár név mellett legalább ötvenegy válogatottság szerepelne – mondja. – Apu ötvenet összehozott…

S hogy mi a helyzet a tanulással? A kommunikáció szakon az idén nyáron diplomázott volna, ám fél évet halaszt, esztendővel később pedig a nemzetközi tanulmányok szakon is jöhet az államvizsga.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított