Aktuális

Egy okostelefon-üzenet ölte meg a lányt

Bors

Létrehozva: 2014.04.17.

Ha valaki nyolcvannal megy, és két másodpercre ránéz a telefonjára, 45 métert „vakon repül”.

Nem sokáig lehetett boldog új jogosítványával és az aputól ajándékba kapott új fekete Mercedesszel (A-osztály) a 21 éves Gamze. A németországi török lány ugyanis két héttel később meghalt egy balesetben: február 14-én hazafelé tartott a B54-es országúton, amikor Herdeckénél (Dortmund mellett) áttért a másik sávba, és karambolozott egy szemből érkező Landroverrel. A most zárult rendőrségi és ügyészségi vizsgálat kiderítette, hogy egy csetüzenetet kapott az okostelefonján, azzal volt elfoglalva – írja a Bild.

A jelentés szerint 13 óra 10-kor érkezett a WhatsApp alkalmazáson az üzenete, és néhány pillanattal később szállt bele egy kanyarban a pedagógusnak készülő lány a kocsijával a szembe jövő autóba. Gamze azonnal meghalt, a Landrovert vezető 58 éves nő és 62 éves utasa súlyosan megsérült. Az országúton maximum százzal lehet menni, de a rendőrségi szakértő szerint már nyolcvan kilométer per órás sebességnél 45 métert „vakon megy” egy autós, ha csak két másodpercig pillant a telefonjára.

A lányt a törökországi Macka városában temették el, szülei azóta sem birkóztak meg a traumával, amit fiatal gyermekük halála okozott nekik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól