Aktuális

Vaginát növesztenek a kétségbeesett nőnek

Bors

Létrehozva: 2014.04.19.

A mexikói nő 18 éves volt, amikor kiderült, hogy hihetetlen ritka rendellenességben szenved, de egy zseniális felfedezés segíthet rajta. Saját szöveteiből saját nemi szervet kaphat. Őrülten bízik benne, hogy egyszer akár családja is lehet.

Egy nevén nem nevezett, 18 éves mexikói lány is részt vesz abban a laboratóriumi eljárásban, amiben hozzá hasonlóan még három, 13 és 18 év közti társa. A rendkívül ritka, MKRH nevű rendellenességben szenvedő lányok egy új eljárás következtében gyakorlatilag vaginát kapnak. Tudósok a Wake Forest Baptist Medical Centerben ugyanis a nők saját sejtjeiből állítanak elő szerveket - írja a Daily Mail.

Az MKHR egy rendkívül ritka genetikai rendellenesség, aminél a vagina és a méh alulfejlett, vagy teljes mértékben hiányzik. A névtelen mexikói lány is így született, de reméli, a beavatkozásnak köszönhetően egyszer boldog családanya lehet. “Mikor megkezdték a beavatkozást, nem volt könnyű. Belegondoltam, hogy a testem egy része laboratóriumban fejlődik ki. Aztán, ahogy teltek az évek, kezdtem megbarátkozni a gondolattal: lehet, hogy így sem leszek teljesen normális, de közelebb leszek a normális élethez” - nyilatkozta bizakodóan a New Scientist nevű lapnak.

"18 éves volt, amikor az MRKH nevű rendellenességet diagnosztizálták nála, és azt mondták neki, hogy valószínűleg sosem lehet gyereke. Azzal is riogatták, hogy a műtéti beavatkozás iszonyúan fájdalmas lehet majd. Az új beavatkozásnak köszönhetően viszont eddig minden rendben halad. 8 éve kezdték el nála, és úgy tűnik, teste befogadta az új szöveteket, amik ugyancsak saját testéből származnak.

Mivel a ritka szindróma miatt a nőknek nem fejlődik ki a vaginájuk, az új eljárásban a páciensből kiválasztott sejteket szövetekké alakítják, amiket egy henger alakú csőre tekernek. Ezt minden betegnél testre szabják, majd felhelyezik neki. A szövetek felszívódnak a szervezetben, és később természetes tartószerkezetként szolgálnak a vaginában.

A mexikói nő reméli, egyszer még boldog családanya is lehet belőle. Szervezete eddig jól reagál a beavatkozásra

A beavatkozás után elsőként a szexuális funkciók javulnak látványosan: a páciens elkezdi kívánni a szexet, mert már nem fáj neki annyira.

Mi az az MRKH-szindróma?

Az MRKH-szindróma, azaz Mayer Rokitansky Küster Hauser-szindróma egy igen ritka rendellenesség, mindössze minden ötezredik nőt érinti Angliában. Az érintett nőknél a petefészek rendben működik, így a pubertás jelei is jelentkeznek, ám mivel se méhük, se méhnyakuk, se hüvelyük nincs, a menstruációjuk nem indul meg.

Mivel a vaginájuk kívülről teljesen normálisnak látszik, tizenéves kora előtt általában nem derül ki senkiről, hogy ez a betegsége, csak akkor, amikor először készül szexuális életet élni, illetve amikor már eléri azt a kort, hogy furcsa legyen: nem indul meg a menstruációja. A diagnózis felállítása után sok nőnél megoldást jelent, ha egy speciális, henger alakú eszköz segítségével saját maga fokozatosan kitágítja a hüvelynyílását, ám ha ezzel nem érnek el eredményt, műtétre van szükség.

A kezelést követően a nők képesek lesznek szexuális életet élni, és a petesejtek leszívásával, majd megtermékenyítésével, béranya segítségével gyerekük is lehet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten