Aktuális

Welsz utaztatta a Jóban Rosszban dokinőjét Afrikába

(k. cs.), P. G. J.

Létrehozva: 2014.04.19.

Munkatársai eltűntek, egykori útitársa, Végh Judit, a Jóban Rosszban sztárja pedig elnémul, ha Welsz Tamás neve szóba kerül. A nemzetközi körözés alatt állt, kétes ügyekkel is hírbe hozott vállalkozóról ma már senki sem akar tudni azok közül, akik korábban kapcsolatban álltak vele.

A Bors információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség Welsz afrikai útjait is vizsgálja, többek között azt is, amelyen a Jóban Rosszban egyik sztárja szintén részt vett. Arra a kérdésre is keresik a választ, hogy Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese 2008-ban nyitott  számláiról fordult-e meg valamennyi Welsz kezében.

A TV2 Jóban Rosszban című szappanoperájából ismert Végh Judit gambiai úti fotója is látható Welsz Tamás Charity March nevű kft.-jének honlapján. Végh – ha Welsz jól dokumentálta a képeit – az Afrikáért Alapítvánnyal karöltve utazott a nyugat-afrikai országba. A Szenegál és Bissau-Guinea között elterülő egykori brit gyarmatra Welsz ez alkalommal is mentőautókat vitt, a képek tanúsága szerint körülbelül nyolcat.

Az egyik előtt kapták le a köny-nyeivel küszködő színésznőt. Mindez 2009-ben történhetett, a honlap dátumozása szerint. Mit keresett ott, ki fizette az útját? Honnan ismerte Welsz Tamást? Többek között ezeket a kérdéseket akartuk feltenni neki, de Végh Judit nem volt túl közlékeny.

Ajaj! – ez volt a színésznő első reakciója, amikor meghallotta, milyen ügyben keressük. Majd udvarias elutasításban lett részünk.
– Egy szót sem nyilatkozom, nagyon sajnálom. – Saját elhatározásából nem beszél vagy valaki megkérte erre? – kérdeztük. – Erre sem válaszolok – mondta a Borsnak a színésznő.

A Welsz nevével fémjelzett kft. honlapjának egyik fotója. A színésznô könnyeivel küszködik a meghatottságtól

Szótlansága miatt felidézzük, a 2009-ben, a TV2 Mokka című műsorának Welsz Tamással adott interjújának egy-egy részletét. – Azt, hogy pontosan mi lesz a szerepem, még én sem tudom – mondta akkor többek között Végh Judit. Három oltáson már túl volt ekkor, vízummal rendelkezett és egy elejtett mondatából kiderült: nem egyedül, hanem stábbal utazott. Egy hétre tervezte útját, három ország érintésével. Mondatai közül többet Welsz fejezett be, a kissé tanácstalannak tűnő színésznő helyett. Szerettük volna megtudni, hogy kihallgatták-e a színésznőt vagy a vele utazó stáb tagjait tanúként az afrikai úttal kapcsolatban.

– Nem szeretnék arról nyilatkozni, hogy a főügyészség vizsgálja-e Welsz Tamás afrikai útjait vagy kit, kiket hallgatott ki tanúként a Simon-üggyel kapcsolatban – mondta el a Borsnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, aki azt sem kívánta megosztani a közvéleménnyel, hogy Welsz Tamást a halála napján mivel akarták meggyanúsítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek