Sport

Focistái nevéből formázták meg Fergusont

T.

Létrehozva: 2014.04.20.

Elképesztő alkotáson örökítette meg Alex Ferguson képmását egy brit művész. Az edzőlegenda 218 játékosának kézzel írt nevéből állt össze a portré.

A brit művészkörökben nagy elismerésnek örvendő Annemarie Wright újabb remekművel jelentkezett, ezúttal hatalmas Manchester United-szurkoló édesapja inspirációjára Ferguson portréját készítette el.

A 34 éves alkotó azzal szerzett hírnevet magának, hogy a világ ismert személyiségeinek képmását – saját kézírásával – nevekből, szövegrészletekből formázta meg. Eddig legsikeresebb és legtöbb vitát kiváltó alkotása volt, amikor a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair portréját az Irakban és Afganisztánban elhunyt brit katonák nevéből alkotta meg.

A Ferguson-portré különlegessége, hogy 218 MU-játékos nevét tartalmazza, akik a skót 26 és fél éves manchesteri ténykedése során megfordultak a csapatban. – Három héten át rajzoltam, minden egyes nevet a saját kezemmel véstem a papírra – árulta el a mûvész, aki a 75x54 centi méretű arcképet 350 fontért, azaz 130 ezer forintért bocsátotta áruba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713602111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713602111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja