Galla: Amíg nem lettem humorista, hülyének hittek

Valószínűleg Ön a taxisok álma, hisz mindenhová bérelt autó hozza-viszi. Miért? Elsőre ez kicsit költséges megoldásnak tűnik.

Nem vezetek autót, nincs jogosítványom és nincs autóm se. Így alakult. Soha nem volt időm megtanulni vezetni, soha nem is volt hozzá kedvem, és szerintem mindenki jól járt azzal, hogy nem vezetek. A forgalom mindenképpen, mert alapvetően türelmetlen habitusú ember vagyok, és a vezetéshez ez nem egy szerencsés tulajdonság. A BKV-t nem használom. Olyan az életvitelem, hogy kicsit távol kerültem tőle földrajzilag. Igyekszem úgy szervezni az életem, hogy ha be kell jönnöm a városba, akkor több programot egyeztetek. Feleslegesen nem utazgatok.

Mobiltelefonja sincs.

Tulajdonképpen van, csak fel kéne támasztani haló poraiból. Elméletileg van egy kikapcsolt állapotú mobiltelefonom. Vészhelyzetekre tartogatom. Társalgásra akkor sem használnám, ha működne, mert zsibbad tőle a fejem. Mindenki elér, aki akar, a vezetékes készüléken. Még egy fellépés sem maradt el azért, mert nem volt mobilom. Nincs szükségem rá.

Az utóbbi években ritkán tűnik fel a televízió képernyőjén. Túl nagy a konkurencia?

Én nem dolgozom semmivel sem kevesebbet, mint öt, tíz vagy épp húsz éve. Nem játszom kevesebbet, csak régebben egy tévéadó volt, ha valaki ott szerepelt, azt mindenki látta. Most meg ahol én lakom, ott például ötvenkét olyan csatorna van, ami magyar nyelvű. A figyelem megoszlik. Optikai csalódás részesei vagyunk.

Miért pont humorista lett?

Mind a két szülőmnek nagyon jó humora volt, egymást is meg tudták nevettetni. Engem mindig vonzott a humor, gyerekkoromban is a rádiókabarét hallgattam. Már az iskolában hülyéskedtem. Állandóan grimaszoltam az órán, gesztikuláltam, nevettettem az osztálytársaimat. Elvontam a tanító néniről a figyelmet. Nem örültek nekem, ilyenkor kiküldtek az osztályból. Számomra nem volt más út, humorista lettem. Rájöttem, hogy jól csinálom, és a közönség, a siker visszaigazolta ezt. Engem úgy fogadtak el az emberek, hogy humort adok, de voltam újságíró és zenész is. Tizenhét évesen már országos napilapokban publikáltam, kulturális cikkeim, humoreszkjeim jelentek meg. Aztán 1986-ban zenészből váltam humoristává.

Bevallom, azt hittem, a lassú, kimért beszéd a humorista Galla Miklós szerepjátéka.

Ilyen vagyok, csak amíg humorista nem lettem, addig hátrány volt. Azt mondták, hogy ez a furcsán beszélő ember, vagy azt, hogy ez egy hülye ember. Amikor komikus lettem, akkor hirtelen előnnyé változott, de én csak azt adom, ami én vagyok. Amikor először felléptem mint humorista, akkor nem tudtam, hogy én humorosan beszélek. Csak kiderült. Most már tudom, és élek a vicces beszéd adta lehetőségekkel.

Hatalmas népszerűségre tett szert a L’art pour l’art Társulattal, majd a Holló Színházzal. Miért váltak el az útjaik?

Nagyon sok sikert éltem át a L’art pour l’art Társulattal. Ezekre alapozva tudtam később megalapítani a Holló Színházat, mellyel soha addig nem látott sikerben volt részem. Egy­mást követték a tévés szereplések is: Humorfesztivál, Friderikusz-show, Bongó…

A kérdésre röviden válaszolva, a társulatban nem éreztem jól magam. Csomó mindenben nem egyeztek az elképzeléseink. Általam teljesen fölöslegesnek ítélt veszekedések zajlottak. Én nem szeretek veszekedni. Béketűrő, szelíd ember vagyok, és észérvekkel operálok. Nem sértegetek senkit, nem használok trágár kifejezéseket a vita során. A Holló Színház mondhatni most is működik, csak Szirtes Balázs színész kollégámmal ketten csináljuk. A Galla-gála, a Szirt-est hangulatában a Holló Színházat idézi, akár így is nevezhetjük.

A hangulat és a kacagások a régiek. Talán van, amin jobban is nevetnek. Lehet, jobb vagyok színészileg, és nem múlt el nyomtalanul a Koltai Robival játszott közös színdarabjaink hatása. Balázs pedig virtuózan sokoldalú színész.

Három festménnyel érkezett az interjúra. Mióta fest?

2012 januárjában kezdtem el. A homlokomra csaptam, hogy nekem festenem kell. Szinte mindennap csinálom azóta. Kétszáztizenegy festményem van. Otthon tartom őket, egyelőre még nem vásároltak belőle, de most indult el életem első honlapja, és ­lehet rendelni szignál lenyomatot. Absztrakt festőművész vagyok. Hamarosan, konkrétan április 27-én egy könyvem is megjelenik. Remélem, az Ábrakadabra siker lesz. A könyv bal oldalán a képről lesz egy vicces szöveg, jobb oldalon pedig a kép. Bízom benne, olyan sokszor fogom dedikálni, hogy csuklófáradást kapok. Én csak jobb kézzel tudok írni, ezzel is festek, nem úgy, mint Leonardo da Vinci, aki tudott egyszerre a két kezével szimmetrikusan rajzolni. Én nem rendelkezem ezzel a képességgel, mégis jó lenne sokat használni a jobb kezemet.

Hogyan képzeljük el egy napját?

Segítek, nem kell elképzelni, elmondom. Körülbelül negyed, fél nyolc körül kelek, kávéval nyitok. Aztán átmegyek a dolgozószobámba, ahol vár a számítógép. Megnézem, milyen e-mailek érkeztek, és ami választ igényel, arra válaszolok. Írok egy rövidet a közösségi oldalamra. Aztán megnézek jó néhány híroldalt, három magyart és két-három angol nyelvűt, ezután vagy festek, vagy nem.

Ha festek, akkor onnantól ez igénybe veszi szinte az egész napot, de nem lehet mindig festeni. Sokszor nézegetek művészeti albumokat, nem tudok betelni velük. Az érzékekre hatnak. Imádom az absztrakt, a szürreális és a kubista alkotásokat is. Ebédelni is szoktam, és közben a televízióból előre felvett műsorokat vagy DVD-filmeket nézek. Délután szintén válaszolok az időközben érkezett új e-mailekre, majd ha festettem, akkor folytatom, vagy néha előfordul, hogy telefonokat kell intéznem. Ez persze olyan nap, amikor nincs fellépés, mert ha van, akkor arra rápihenek, délután elhagyom a lakóhelyemet, és elutazom annak helyszínére.

Ötvennégy éves, mégis egyedül él. Nincs felesége, nincsenek gyerekei. Így alakította az életét?

Húszéves korom óta egyedül élek, és ez az életmód nekem teljesen bevált. Ezt szoktam meg, erre vagyok predesztinálva. Nekem ez való. Az emberek kilencvenkilenc százaléka társas lény, van, aki megbolondulna, ha tíz percig egyedül maradna, de én más vagyok. Így a gyerek fel sem merült, hisz nem éltem együtt senkivel és ez alapfeltétele, folyománya a családnak.

Nem tudom elképzelni, hogy én alkalmazkodjak más emberhez, vagy hogy mástól elvárjam, hogy hozzám alkalmazkodjon. Magában a gyerekeket szeretem. Van két tizenegy éves ikerkeresztlányom, akiket imádok, és nagy örömmel megyek oda, ha családlátogatásra kerül sor.

Magának való ember, de szokott azért nagy társaságba járni, nyaralni, utazni?

Nem az én világom. Nem vagyok egy kirándulós, nyaralós, napra kifekvős ember. Gyerekkoromban nyaraltam utoljára, amikor vittek a szüleim. Az más volt, azt szerettem, de felnőttként csak akkor utazom, ha fellépésről van szó, illetve ha Londonról. Oda szívesen megyek, csak körülményes az odajutás, mert nem repülök. Ott sem kastélyokat nézegetek, hanem járom a könyvesboltokat, a CD- és DVD-­üzleteket, vagy fellépek, ugyanis angolul is tudok stand-up comedyzni.

Nyomon követi a hazai humoristák munkásságát?

Hébe-hóba. Amire nagyon odafigyelek, az inkább a késő esti amerikai show műfaja. David Letterman épp most jelentette be, hogy jövőre visszavonul. Jay Leno már egy hónapja visszavonult, úgyhogy nehéz idők várnak rám. A magyarokat nagyon ritkán nézem tudatosan. Nincs kifogásom ellenük, léptem fel velük közös műsorban, csak az embernek egy bizonyos mennyiségű dolog fér bele az életébe.