Celeb

Így babázik cuki kisfiával Som-Balogh Edina

FF

Létrehozva: 2014.04.24.

Tovább kell nélkülözniük a Barátok közt rajongóinak Nádor Kingát. Som-Balogh Edina egyelőre egyéves kisfiával közösen szeretné felfedezni a világot. Nemrégiben pancsolni vitte Noelt.

Som-Balogh Edina már jó ideje nem látható a képernyőn, hiszen már egy éve anyuka. A Barátok közt Nádor Kingája kifejezetten élvezi, hogy minden idejét Noellel töltheti.

– Imádom a kisfiamat, aki gyakorta a nap 24 órájában kisajátít magának. Már feláll egyedül, és lassan megteszi az első lépéseket is. Noel igazi kis örökmozgó, aki mellett nem lehet pihenni – mosolyog a büszke anyuka.

Edina és férje, Krisztián nagyon szeret utazni. Az utóbbi egy évben – mióta háromtagú család lettek – nem tudtak elutazni, mert Noel a nagymaminál sem maradt volna néhány óránál tovább. Ám végre eljött az az idő, amikor a kisfiú is jobban bírja az autózást.

– Amikor elindul az autó, Noel legtöbbször alszik vagy játszik – vette át a szót az édesapa, Som Krisztián. – Természetesen saját kis ülése van, amiből büszkén nézeget ki az ablakon. Most, hogy már majdnem egyéves, el mertünk vele indulni hosszabb távra is. A múlt héten Siklósra utaztunk, ahol a helyi négycsillagos szállodában pihentünk néhány napot.

A család kedvence a mediterrán szálloda mellett található termálfürdő lett, ahol a fürdés után szaunáztak, relaxáltak, és a masszázst is kipróbáltak. A szülők kicsit tartottak attól, hogy a kisfiú mit szól majd az óriási medencékhez, ugyanis először vitték pancsolni.

– Imádta, ki sem akart jönni belőle. Amikor az apukája megmutatta neki, hogy hogyan kell fröcskölni a vizet, onnantól nem volt megállás – nevet az édesanya. A kisfiút annyi impulzus érte, hogy a délutáni alvásról is megfeledkezett. Kipróbálta a játszóházat és egy kis dalmatát is kapott ajándékba, este viszont – szülei nagy meglepetésére – már nyolc órakor kidőlt. – Jót tett a siklósi levegő Noelnek. Igazi kis vízi lény lett belőle. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen nyitott, érdeklődő kisfiunk van, aki nem fél semmitől – büszkélkedik Edina, akit a szállódában is arról kérdezték a kíváncsibb vendégek, hogy mikor tér vissza.

– Jóleső érzés a rajongók szeretete. Egyelőre Noel a legfontosabb, hiszen még nagy szüksége van az anyukájára. Ez az időszak az övé, így az, hogy Kinga mikor tér vissza, legyen meglepetés! Mint tudjuk, a Barátok köztben bármi megtörténhet – mondta sejtelmesen Som-Balogh Edina.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713404409
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713404409
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713404409
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713404409
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713404409
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről