Rejtélyes módon, nyomtalanul eltűnt Virág Norbert Sándor. Sem édesanyja, sem angliai munkatársai, sem barátai nem tudnak róla december óta, s már az Interpol is keresi. A súlyosan beteg Zsuzsa érzi: gyermeke nagy bajban van.
December óta várja haza fiát Szabó Zsuzsa. Titokzatos körülmények között veszítette el egyetlen fiát, Virág Sándor Norbertet. Az Angliában ápolóként dolgozó férfi szilveszter éjszakáján nyomtalanul eltűnt Portugáliában, ahol kéthetes szabadságát töltötte. Azóta hiába keresi az Interpol, a barátok és az édesanyja, mintha a föld nyelte volna el.
– Három éve költözött ki Angliába – mutatja a fiatalember fényképeit Zsuzsa. – Bár közgazdász diplomája van, kint gerincbetegeket ápol, ami kemény munka, hiszen végig a beteg mellett kell lennie. Ezért két hét után két hét szabadságot kap, amit általában utazással vagy itthon töltött. Hazajött hozzám, amilyen gyakran csak tudott, mivel súlyos gerincbeteg vagyok, mozgáskorlátozott, folyamatos orvosi kezelésre szorulok.
De ha nem jött, akkor is hívott, folyamatosan tájékoztatott arról, hol van, rendszeres kapcsolatban voltunk – meséli szomorúan az anya, aki öt hónapja látta utoljára imádott fiát. – Bejött hozzám a kórházba. Ezek után kaptam tőle egy levelet Párizsból, de utána is beszéltünk telefonon.
Nem volt könnyű időszaka, a barátnője szakított vele, hitelt kellett fizetnie, ami brutálisan megemelkedett, kedves házát el kellett adnia, és értem is aggódott, hiszen tízéves kora óta ő ápolt engem. Mi ketten vagyunk egymásnak, nincs több élő rokonunk. Zaklatott volt az utóbbi időben. Utoljára szilveszterkor, éjjel fél tizenkettőkor beszéltünk, boldog új évet kívánt. Többé nem hallottam a hangját – csuklik el Zsuzsa hangja.
Azóta egy nyugodt éjszakája sincs, kétségek közt hánykódik. Portugáliában minden követ megmozgatott, hogy ráakadjon a fiára. Levelet írt a belügyminiszternek és Orbán Viktornak – segítségért könyörögve. – Tudom, hogy nem hagyott volna magamra, hiszen tisztában van vele, hogy sem lelkileg, sem anyagilag nem élhetek, ha ő nincs.
Nemsokára a lakásomból is kitesznek, hiszen nem tudom az ő hitelét állni, ételt sem tudok már venni. Azóta rémálmaim vannak, érzem, valami szörnyűség történt vele. Kórházba kellene feküdnöm, de visszautasítottam, ugyanis akkor ki keresné a kisfiamat? – sírja el magát az asszony. – Csak az éltet, hogy valami hírt kapok felőle. Nincs értelme nélküle az életnek.
