Ízléstelen pert indított egy szövegíró és egy darab producerei Valerie Harper ellen. A vádirat szerint a 74 éves színésznő direkt nem mondta el, hogy beteg, ráadásul mindenre csak akkor derült fény, mikor a rendező orvoshoz küldte a nőt. A miatta kialakult kellemetlenségek és a gaz tett büntetése 2 millió dollárt ér szerintük.
Valerie Harpernek többször is meg kellett küzdenie a gyilkos kórral, először 2007-ben, amikor megtámadta a tüdejét a rák. Két év kellett hozzá, de végül legyőzte a betegséget - írja a Gawker.
Mivel hosszabb ideig nem dolgozott, 2012-ig nem is igen mertek rá építeni a rendezők, viszont utána boldogan alkalmazták. 2012-ben egyszer csak észrevette az egyik rendező, hogy próbákon furcsán beszél, nem tudja a szövegét, ezért is követelte tőle, azonnal menjen orvoshoz és vizsgáltassa ki magát.
Akkor kiderült, Harpernek agydaganat van, és a szakértők szerint maximum három hónapja volt hátra. A színésznő a diagnózis ellenére nem esett kétségbe, igyekezett bízni a csodában. Miután kezelésre kellett járnia, nem tudott a színházban dolgozni, de állítása szerint kényszerítették rá egy ideig, ráadásul ki sem fizették, pedig a szerződése még élt.
Matthew Lombardo, az egyik broadwayi író, több producerrel együtt úgy döntött, 2 millió dollárra - 435 millió forint - bepereli az asszonyt, egyrészt mert úgy gondolják, eltitkolta a betegségét, másrészt az új színésznő miatt több mint félmillió dollárral megemelkedett a büdzséjük, Tovább 1,5 millió dollárt követel az asszonytól büntetésként, hiszen szerintük az nem igaz, hogy ingyen dolgoztatták betegen.
Harper nemrégiben azt nyilatkozta, bár több helyen megjelent, hogy ő ismét egészséges, vagyis tünetmentes, de ez sajnos nem igaz. "Bárcsak az lennék. Egyelőre csak óvatosan vagyok optimista és reménykedem benne, hogy a jövő jót hoz számomra" - mondta a lapnak, de a perről nem nyilatkozott.
Miben játszott Valeria Harper?
A magyar nézők a Született feleségekben, a Borzongás című filmben, sőt egy Columbóban is láthatták a színésznőt. Amerika kedvenc sorozatsztárja már tavaly megírta a végrendeletét.