Aktuális

Tóth Gabi bugyi nélkül tangózott volt párjával

Munkatársunktól

Létrehozva: 2014.04.28.

Nem csak lelkileg tárulkozott ki Tóth Gabi szombat este a közönség előtt. Míg táncpartnerét, Markó Robit ölelte teljes átéléssel, bugyi híján sajnos többet mutatott magából az illendőnél.

Feszült arccal, egymás kezét szorongatva várakozott Tóth Gabi és Markó Robi arra, hogy színpadra léphessen a Miss International Hungary középdöntőjének színpadán. Az egykori szerelmespár első táncát látva meg nem lehetett volna mondani, hogy valójában már nincsenek együtt a magánéletben.

Márciusi szakításukkor az énekesnő könnyek közt nyilatkozta, hogy még mindig a legjobb barátjának tekinti a táncosfiút. Szombat este a külső szemlélő számára is feltűnt, hogy Gabi milyen rajongással tekint volt kedvesére.

Talán ez a nehezen múló érzelem az oka, hogy rumbájuk mindenkit lenyűgözött, amit a földön összeölelkezve fejeztek be. Majd következett a szenvedélyes tangó, amiben tökéletesen simultak össze. Végül egy könnyedebb jive-ot adtak elő, amely alatt Gabi egy forró csókot nyomott a táncos-koreográfus arcára.

A színpad legszexibb jelenete azonban mégsem ez, vagy a folyamatosan közöttük izzó levegő és többszöri szoros összesimulásuk volt, hanem egy pikáns jelent.

Az énekesnő többször került már az újságok címlapjára azzal, hogy igen sokat mutatott meg magából. Köztudott, szereti hangsúlyozni feszes vonalait, hosszú lábát, csinos fenekét és kerek keblét. Ezúttal azonban minden eddigi villantásánál többet láttak azok a nézők, akik közel ültek a színpadhoz.

Gabi ugyanis a tangóhoz ugyanazt a ruhát vette fel, amit a Szombat esti lázban is viselt. Ám most elfelejtett alávenni fehérneműt. Szerkesztőségünkben kinagyítottuk a fotót, amit többen is megnéztek.

A véleményük az volt, hogy a kisebbik Tóth lány nem visel bugyit. Ám ha mégis, az annyira félrecsúszhatott a vad táncmozdulatok közben, hogy láttatni engedte legféltettebb testrészét.

A tavalyi X-Faktorban a mentorház felvételén egyszer már úgy tűnt, nem viselt bugyit az énekesnő, ám ezt akkor cáfolták. Szerettük volna megtudni, hogy most mi lehetett a villantás oka, ám a témában Tóth Gabi nem kívánt nyilatkozni, ahogyan arról sem, milyen érzés volt együtt táncolni volt szerelmével, akivel miután lementek a színpadról, nem siettek haza, hanem együtt távoztak a VIP- szektorba, ahol önfeledten bulizhattak.

Valóságshow lesz a versenyből

A Miss International Hungary Szépségverseny középdöntőjében 40 lányból 23-at, illetve egy közönségdíjas versenyzőt juttattak tovább a döntőbe. A lányok ezek után egy 12 hetes internetes valóságshow-ban vesznek majd részt, ahol bemutatják felkészülésüket. Miután minden héten egyikük kiesik, végül tizenketten vehetnek részt a döntőben, a győztes pedig a Tokiói nemzetközi versenyen képviselheti hazánkat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól