Celeb

Eltitkolt baleset: bordáját törte Szinetár Dóra

Bors

Létrehozva: 2014.04.30.

A Bors információja szerint súlyos balesetet szenvedett a színésznő a Szombat esti lázra való felkészülése közben. A bajt tetézte, hogy Dóra eltitkolta a sérülést. Három hét után ment ­orvoshoz a nem szűnő fájdalmak miatt.

Hétfőn délben jelentkezett a baleseti sebészet ambulanciáján Szinetár Dóra, aki tánc közben elesett. Lapunk úgy értesült, hogy a színésznő éppen a Szombat esti lázra készült partnerével, Angyal Andrással, s egy rossz mozdulatot követően vágódott el.

Sajnos olyan szerencsétlenül ért földet, hogy csúnyán beverte az oldalát. A színésznő igyekezett minél fegyelmezettebben tűrni az éles fájdalmat, de mivel ez három hét után sem csillapodott, végül úgy döntött, hogy megnézeti magát egy orvossal. A diagnózis letaglózta: eltörött egy bordája.

A bordatörés egyébként roppant fájdalmas. Minden mozdulat, sőt lélegzetvétel kínt okoz, még aludni is szinte lehetetlen így.

– Dóri munkabírása és elhivatottsága elképesztő! – nyilatkozta a Borsnak a színésznő egyik, a neve elhallgatását kérő kollégája. – Csak mi tudtuk, hogy megtörtént ez a baleset, mert nem szerette volna, hogy mindenki őt sajnálja. Dóri számára fontos volt, hogy a produkcióit az alapján ítélje meg a néző és a zsűri is, amit lát, s nem akart mártír lenni. A mai napig nem hiszem el, hogy képes törött bordával táncolni, s persze amikor nem a Szombat esti lázban szerepel, énekelni – magyarázta az informátor.

Megkerestük a színésznőt is, akitől azt kérdeztük, miért titkolta el a balesetet.

– Ha nem megyek orvos­hoz, nem derül ki ez az egész – mondta Szinetár Dóra. – Nem szerettem volna nagydobra verni. Csinálom, ami a feladatom, nem akarom sajnáltatni magam.

Színpadi balesetek

Veszélyes terepre merészkedik, aki a világot jelentő deszkákra lép.

Gubás Gabi a Starfactory című magyar musical fotóspróbáján olyan szerencsétlenül esett, hogy a karját törte.

Máté Krisztina – úgy, mint Dóra – a Szombat Esti Láz próbáján sérült le, ő keresztszalag-szakadást szenvedett egy rossz lépést követően.

Kapócs Zsóka az Operettszínház színpadáról lépett le rosszul, kifordult a bokája.

Verebes Istvánt rendezés közben érte baleset: olyan hevesen magyarázott a színészeknek, hogy térdre zuhant a színpadról. Szalagszakadása lett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...