Nem tetszik az életünk? Könnyebb másokat hibáztatni érte, mintsem felemelni a hátsónkat, és egyik napról a másikra új utakat keresni.
Azt mondják, hogy az okos ember mások hibáiból tanul, nem a sajátjából, de én ezzel nem értek egyet. Igenis szükségünk van minden elkövetett hibánkra ahhoz, hogy azok lehessünk, akik most vagyunk. Aztán, hogy jól érezzük-e magunkat, az már más kérdés. Ez tőlünk függ.
Kizárólag a saját felelősségünk, hogy boldogok vagyunk-e vagy sem, a körülmények nem befolyásolhatnak ebben. Hülye a férjünk? Mi tehetünk róla, mi mentünk hozzá egy hülyéhez. Unalmas és rosszul fizet a munkahely? Mi szerződtünk oda, és mi nem állunk fel a székünkből. Nem tetszik az életünk? Könnyebb másokat hibáztatni érte, mintsem felemelni a hátsónkat, és egyik napról a másikra új utakat keresni.
Egy életmód-tanácsadó szerint könnyebb sorsot kapnánk az élettől, ha üzenhetnénk a tíz évvel fiatalabb önmagunknak, hogy milyen hibákat ne kövessünk el.
Ha ezt meg lehetne tenni, akkor ez a jó tanács sem született volna meg, mert az életmód-tanácsadó sem ezt a szakmát választja, hanem űrhajós lesz vagy katona vagy vadakat terelő juhász… akármi, csak életmód-tanácsadó nem, az biztos! Ezt abból gondolom, hogy nem ad tisztán értelmezhető tanácsokat, csak úgy ímmel-ámmal mond valamit. Ez az üzenete sem életmódtanács, csak egy megfoghatatlan és értelmezhetetlen massza. Az a mondat, amelyik úgy kezdődik, hogy „ha”, az fikciós regénybe jó, de hús-vér embereknek útmutatásul édeskevés.
Majd én megmondom, mit kezdjenek az életükkel, kedves olvasóim! Legyenek boldogok, akármilyenek is a körülményeik, örüljenek a napsütésnek, egy idegen mosolyának, mindennek, aminek csak lehet! Ja, és még valami! Sose gondolkodjanak el olyan tanácsokon, amelyek úgy kezdődnek: „ha…”
