Sport

Szivics: a Vidinél nem tudnak viselkedni

Bors

Létrehozva: 2014.05.14.

Szivics Tomiszláv, a DVTK Ligakupa-győztes edzője azt állítja, nem volt sportszerűtlen a legyőzött Videoton stábjával, a vendégek pályaedzői viszont képtelenek uralkodni magukon.

Csaknem tettlegességig fajult a nézeteltérés a Ligakupa-döntő lefújása után a Diósgyőr győztes hadvezére és a Videoton két pályaedzője, a spanyol Joan Carrillo Milan, valamint a portugál Jorge Mendonca között. A szerb-magyar trénerre támadó vendégek azt sérelmezték, hogy
a hazaiak mestere a lefújás előtti pillanatokban a magasba emelve pörgette a zakóját, és az sem tetszett nekik, hogy a diósgyőri játékosok húzták az időt a 2-1-s sikerüket hozó összecsapáson.

Mendonca később a klubházban is megpróbált nekimenni Szivicsnek, végül az egyik biztonsági őrnek kellett közbeavatkoznia. A diósgyőri edző a történtek miatt oda is piszkált az ellenfélnek, mondván, megérti, hogy idegesek a Videotonnál, hiszen az idény során eddig négyszer találkoztak egymással, és a fehérváriak egyszer sem tudtak nyerni, ráadásul ilyen kerettel, ilyen háttérrel egyetlen trófeát sem tudtak besöpörni.

– Senkit sem akartam cukkolni, a csapatomat és a közönséget próbáltam tűzbe hozni a zakóm pörgetésével, nem szegtem meg semmilyen illemszabályt – mondta el a Borsnak Szivics. – A Vidiből sem akartam gúnyt űzni, hiszen profi csapat, nálunk sokkal jobb lehetőségek között készül, nagyon jó futballistái vannak, ám sikertelen. Az edzőjük, José Gomes úriember, viszont a segítői nem tudnak viselkedni.

Az egyik spanyolul, a másik portugálul üvöltözött velem, de a klubházban már leállítottam Mendoncát, szóltam egy őrnek, hogy csitítsa le. Megértem a csalódottságukat, voltam hasonló helyzetben, de mindig gratuláltam az ellenfélnek, ez most elmaradt. Büszke vagyok a csapatomra, amely harmincnégy év után nyert újra trófeát.

Garancsi István, a Vidi tulajdonosa szerint Szivics azt kiabálta a kispadjuk felé: szopjatok le!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek