Celeb

Kölcsönkocsikkal villog Berki

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2014.05.25.

Láthatjuk az Édes életben, de eddig senki nem tudhatta, ki az a férfi, aki Berki Krisztiánnal lóg. A Bors megtudta: a Dynamic néven ismert dúsgazdag ember adja Berki alá az autókat.

A vállalkozó a XX. kerületi irodájában fogadott bennünket, udvarán lépni alig lehet a luxusautóktól.

– Kereskedelemmel foglalkozom. Sosem panaszkodtam, mindig jól ment, igaz, három évvel ezelőtt csak egy Skoda Octaviára futotta. Akkor azonban jókor voltam jó helyen, és berobbant a vállalkozás – magyarázta.

Megszerzett millióiról Berki barátja nem kívánt beszélni, a herevasalt sztárral való kapcsolatáról annál inkább.

– A barátságunk abból az időből származik, amikor még a Fradiban játszott. Most újra egymásra találtunk. Pontosan tudom, miből él, és mennyi pénze van, de ez az ő dolga. Mondjuk ő is szívesen gurulgat néha a számára kedvesebb autóimmal, de ez nem zavar – leplezte le István a nagy lábon élő, életmódja miatt sokakat irritáló Berkit.

– Való igaz, én szoktam főként járni az autóival, hogy átmozgassam őket. Dynamicnak úgyis csak egy segge van. És egyébként én, mint az ország legstílusosabb férfija azzal, hogy ezeket a kocsikat vezetem, csak növelem az értéküket – magyarázza Berki, miért Dynamic luxusautóival villog.

A vállalkozó amúgy egy másik celeb, Majka oldalán is feltűnik, hiszen – pusztán hobbiból – énekesi karrierbe kezdett.

– Tavaly decemberben találtam ki: hobbiéneklésből karriert csinálok. Tisztában vagyok a képességeimmel, és tudom, hogy már befutott, bizonyított emberekre is szükségem van ahhoz, hogy vigyem valamire. Ezért kerestem meg olyan sztárokat, akikkel közös dalokat csinálhatok. Ganxsta Zolee volt az első. Ő szinte látatlanban igent mondott, kapcsolatunk pedig azóta barátság. Nagyon pozitív csalódás ő a számomra. Ezért is vágunk bele egy közös vállalkozásba – magyarázta az éneklő mecénás, aki a Majkával és Curtisszel közös klipre sem sajnálta a pénzt.

 Berki más kocsijaival hősködik

– Ma már a kiadók nem adnak ilyen költségekre a zenészeknek, Majkáék is saját pénzükből készítik a klipjeiket. Én pedig nem sajnálom erre – mosolygott.

A „magyar Pitbull” egyébként nem csak zenei babérokra vágyik.

– Mindegy, milyen kategóriában, de szeretnék egyszer VIVA Cometet nyerni. Idén már lesz alkalmam fellépni a gálán, jórészt a barátaimnak köszönhetően. 2015-ben azonban már díjat szeretnék. És a bakancslistámon az is szerepel, hogy NB I-es focista legyek. Egyetlen bajnoki meccsen, öt percet játszanék. Alig egy évem van erre, a felkészülésben Berki segít. Remélem, adódik majd rá lehetőségem – magyarázta Dynamic, aki egyéb­iránt egy ideje már azt is megteheti, hogy támogatja az első osztályú Budapest Honvéd FC-t.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713465913
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137741_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Olaszországban Meloniék engedélyezik, hogy az életpárti aktivisták bemenjenek az abortuszklinikákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713465913
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713465913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713465913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók