Celeb

Istenes Bence miatt magyarázkodik Kiss Ramóna

F. F., BL

Létrehozva: 2014.05.27.

Istenes Bence közösségi oldalán sem titkolja, hogy a gyengébbik nem nagy hó­dolója. Sorra olyan fotókat posztol, amelyeken volt kedvese vagy szép ismerőse látható. Ezzel nem is lenne baj, ám a képekhez írt szövegek már félreértésre adnak okot.

Istenes Bence korábban gyakran váltogatta a barátnőit, azonban amióta véget ért kapcsolata az X –Faktor fel­fedezettjével, Csobot Adéllal, nincs állandó párja, s meglehetősen furcsán viselkedik. 

Egyik nap évekkel ezelőtti barátnője, Kovácsovics Fruzsi fotóját rakta ki közösségi oldalára, máskor pedig Adél biciklis képét posztolta, „kismacska a vázon” képaláírással. Ebből sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatalok újra együtt vannak, de másnap kiderült, erről szó sincs.

A hétvégén a Barátok közt Zsófijával is hasonló eset történt. Az RTL Klub ifjú műsorvezetője egy kerthelyiségben Kiss Ramónával ül egy asztalnál. A közös fotó alatt pedig egy szerelmes idézet áll: „minden perc, mit veled töltök, arra ösztönöz, hogy töltsek veled még egy percet”.

A fotót látva és a szöveget olvasva jogosan hihettük, hogy a fiatalok összejöttek. Minderről először Kiss Ramónát kérdeztük.

„Minden perc, amit veled töltök, arra ösztönöz, hogy töltsek veled még többet” – írta a Kiss Ramónával közös kép alá

– Rövidre zárnám a kérdést, nem vagyunk együtt Bencével. A fotót egyáltalán nem nevezném intimnek, Bence szövegét pedig mindenki a saját szája íze szerint értelmezte. A környezetemnek eszébe sem jutott azt feltételezni, hogy lenne köztünk valami. Bár némiképp ironikus, hogy Bence posztja miatt én magyarázkodom, de nem fogok ezért megorrolni rá. Azt pedig, hogy miért írta ki, amit kiírt, tőle kellene megkérdezni – mondta a Borsnak Ramóna.

Így a félreérthető fotó miatt Istenes Bencét is felhívtuk.

– Talán túllőttünk a célon, azonban nem állt szándékomban senkit félrevezetni. Ez csupán egy geg volt. Hétvégén egy helyen szórakoztunk Ramónával, akinek nyilván bejövök, de hát ez érthető, hiszen jó ízlése van, azonban még bizonyítania kell – mondja nevetve. – De a viccet félretéve, senkit nem akartam becsapni, csupán szeretem a szép hölgyek társaságát – adott magyarázatot Bence arra a kérdésre, hogy miért kér­kedik azokkal a lányokkal, akikhez végül is semmi köze.

„Kismacska a vázon” – áll Csobot Adél fotója mellett 

Mindig híres nőket választ

Istenes Bence mindig híres barátnőket választ. Első komoly kapcsolata a nyilvánosság előtt Kovácsovics Fruzsi, az X-Faktorból megismert énekesnő volt, majd következett a kissé infantilis VV Zsófika, akit sosem vállalt fel Bence. Majd Nádai Anikóval szerettek egymásba, akivel együtt is éltek, de bő egy év után elhidegültek egymástól. Ugyanez történt Csobot Adéllal is, akivel szintén csak egy évfordulót élt meg a kapcsolatuk.

Férfiképzavarral küzdhet

A szakember szerint amit Bence jó poénnak gondol, az bizony komoly problémára is utalhat. – Amikor egy férfi mindig más nőkkel az oldalán dísze­leg, legtöbbször azt szeretné megmutatni a világnak, hogy ő ezt megteheti. Sok esetben azonban csak a vágyálmait vetíti ki, a valóság pedig ezzel még véletlenül sem egyezik meg. Ám ilyenkor az infan­tilizmus mellé párosulhat a férfiképzavar, ami az összeomlott nemi szerepekre utalhat – magyarázta dr. Rusz Edit szexuálpszichológus.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479416
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479416
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók