Sport

Hosszú Katinka a Ringen is rekordot döntött

jk, csb

Létrehozva: 2014.06.01.

A charlotte-i úszóverseny 200 gyorson repesztett országos rekordja után a Hungaroringen is csúcsot döntött Hosszú Katinka. A világbajnok régi vágya teljesült azzal, hogy a beülhetett egy versenyautóba.

Hosszú Katinka imádja a sebességet, érthető, ha kapva kapott az alkalmon, hogy egy RS5 DTM kétüléses versenyautóval száguldhasson a Német Túraautó-bajnokság (DTM) edzésnapján.

A hungaroringi élmény minden várakozását felülmúlta, hiszen még az egyéni gyorsasági rekordja is megdőlt. – Nem lenne szabad ezt mondanom, de szeretek gyorsan vezetni. Eddig 220 kilométeres sebesség volt nálam a csúcs, de most, ha csak utasként is, sikerült ezt túlszárnyalni – lelkendezett Katka, akit férje azzal a jó tanáccsal engedett el a csöppet sem veszélytelen körözésre, hogy lehetőleg ne kiabáljon túl hangosan, mert a végén még megzavarja a pilótát.

Nos, a bajnoknőnek a szava is elakadt az élménytől. – Már az első kanyarban megugrott az adrenalinszintem, azt hittem felborulunk, de aztán ráéreztem, milyen stabil ez a kocsi. Imádtam, bármikor szívesen megismételném. Katinkának az is nagyon tetszett, hogy míg az úszódresszbe úgy kell belepasszíroznia magát, a tűzálló overallt hipp-hopp magára kapta.

S hogy kinek szurkol a hétvégi DTM-futamon? Ki másnak, mint az éllovasnak. – Bevallom, nem ismerem igazán jól a mezőnyt, de a címvédő audis Mike Rockenfeller nagyon szimpatikus – árulta el az úszó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek