Az egyik ember megvásárolja a másik szervét, testét, kihasználva annak kiszolgáltatottságát. Ez pedig a prostitúció egyik formája.
Az a tapasztalatom, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha az ember szembemegy a sorsával. Arról jutott ez eszembe, hogy Romániában vásárolnak maguknak petesejtet vagy béranyát magyar nők. Azért nem párokat mondok, mert többnyire a nők azok, akik a fejükbe veszik, hogy mit sem ér az életük saját gyerek nélkül.
És itt a „sajáton” van a hangsúly, mert örökbe is fogadhatnának. De valamiért az a fontos nekik, hogy a saját örökítőanyagukból legyen az a gyerek, vagy ha ez nem lehetséges, legalább ők hordhassák ki. Mindkettő arról szól, hogy pénzért vásárolnak kisbabát olyanoktól, akik erre rászorulnak.
Ebben látom a béranyaság és a petesejt-kereskedelem legfőbb erkölcsi problémáját: az egyik ember megvásárolja a másik szervét, testét, kihasználva annak kiszolgáltatottságát. Ez pedig a prostitúció egyik formája. Egészen más, amikor egy testvér, anya, a gyermekre vágyóhoz érzelmileg nagyon közel álló személy önzetlenül felajánlja önmagát a másiknak: az anya kihordja unokáját, a húg petesejtet ad nővérének. Lehet, hogy orvosi szempontból ez ugyanaz a beavatkozás, mégis teljesen más.
Ahogyan a prostitúciót nem lehet megszüntetni tiltással, úgy a saját gyermekre vágyó nőnek sem számít a tilalom. De azt azért a közösségnek jeleznie kell, mi a tisztességes és mi nem az. Nem lehet minden erkölcsi kérdést a büntető törvénykönyvben szabályozni, de azt sem szabad megengedni, hogy egy erkölcstelen gyakorlat intézményessé váljon.
Aki attól tart, hogy a más vérét vagy a más asszony által szült gyermeket nem tudja felnevelni, annak azt üzenem: anyává nem a fogantatás tesz, még csak nem is a terhesség. Hanem a feltétel nélküli szeretet.
