Könnyű annak ítélkeznie, aki soha nem volt ilyen helyzetben. Könnyebb az áldozatot hibáztatni, mint tudomásul venni, hogy nincs intézményes segítség a családi erőszak ellen.
Sokáig én is úgy gondoltam, hogy az a nő, akire kezet emel egy férfi, maga is tehet a dologról: nem állt a sarkára, nem kért segítséget, hitt annak az alávalónak. Rám ugyan kezet nem emelne senki!
Aztán egy anyaotthonba vetett a munkám. Ott volt Anita, aki sokáig azért nem menekült el a férjétől, mert az a két gyerekükkel tartotta sakkban. Azt mondta: ha elhagysz, megölöm őket. Láttunk már ilyet. Aztán ott volt Marcsi, a talpraesett ápolónő, akinek nem volt hová mennie, ezért tűrt. Ápolónői fizetésből nem lehet megélni, lakást bérelni. Sokáig azt gondolta: jó útra térítheti az élettársát. Túl sok sebet kapott, mire feladta. S ott volt Andi négy gyerekkel. Nem mehetett az anyjához, mert az megmondta, hogy ne menjen ahhoz a trógerhez, ha nem fogadott szót, vessen magára! S hogy minek szült terrorban négy gyereket? Mert a férje csak akkor nem verte, ha terhes volt, de a fogamzásgátlást, abortuszt megtiltotta.
Könnyű annak ítélkeznie, aki soha nem volt ilyen helyzetben. Könnyebb az áldozatot hibáztatni, mint tudomásul venni, hogy nincs intézményes segítség a családi erőszak ellen. Sokszor maga a tágabb család is szemet huny, és a nőt hibáztatja: biztosan nem elég jó feleség. Néhány karitatív és társadalmi szervezettől eltekintve nincs kihez fordulni. Lehet, hogy az a rendőr is veri a feleségét, akinél a feljelentést megteszik. S egy férfi nem érti, hogyan lehet nemi erőszakról beszélni házastársak között.
Ma még luxus egy nő számára, ha azzal szeretkezik, akivel akar, akkor, amikor akar. Ma még számít a fizikai erőfölény. S a parlamentben, a minisztériumokban is a férfiak vannak többségben. Akik azt hiszik, egy nő tehet arról, ha bántalmazzák.
